TÉLI OVIGALÉRIA
" Vidám legény a bohóc"
A farsangi jókedv
egyik jellegzetes,leggyakoribb szimbóluma a bohóc...Eredetük régi időkre nyúlik
vissza.Már az ókorban is feltűntek,Egyiptomban például afrikai őslakosokat fogtak
be a fáraók szórakoztatására,furcsa maszkokban,ruhákban kellett táncolniuk.A
kínai császárnak is volt saját udvari bolondja,Rómában pedig Sannionak,azaz tréfacsinálónak
nevezték őket.
A bohóc,vagy udvari
bolond a középkori karneválok,a korai
színjátszás,a vásári szórakoztatás egyik archetípusa.A karneválok alatt
kimondhatták azt is,amit még a királyoknak
sem volt szabad,kifigurázhattak olyan személyeket,akiket máskor nem
lehetett.A bohóc egyfajta karikatúra:maszkban,mimikájában,mozgásában,hanghordozásában
szélsőségesen eltúlzott.
Az idők folyamán figurájának kialakult néhány
alaptípusa:Pierrot,a reménytelen szerelmes,Harlequin,a buta,de leleményes és
vidám parasztfiú,és Columbine,a lány.Karakterük lassan átkerült a színházból a
cirkusz világába.
Szimbólumuk
megmaradt a képző-zene- és filmművészetben.A Fehér clown,a
szép,fenséges,intelligens,elegáns,és ellentéte,Auguszt.Számára ez a
tökéletesség elérhetetlen,ezért ordít,a földre veti magát,lázad és lázít.
A cirkuszi bohóc Angliában,a
lóversenyeken született,ahol a szünetekben adták elő könnyed,szórakoztató
számaikat.Később már akrobatikus
számokkal is bővült a műsoruk.A ruhák,sminkek,kiegészítők egyre színesebbek,összetettebbek
lettek,megszületett az első,kifestett bohóc.
A modern cirkuszban a bohócnak a világot
kifigurázó szerepe eltűnik,egyre inkább a közönség,elsősorban a gyerekek
szórakoztatása a feladatuk.A bohócszámok
egyszerű dramaturgiájúak,sokszor a légtornászok,bűvészek,artisták számait adják
elő csetlő-botló,torz formában.
Az itt kiállított bohócok között
megtalálhatók a középkori "Comedia
dell'Arte,azaz hivatásos komédiások
jellegzetes típusai.Ezek még kevésbé hasonlítanak a gyerekek által
ismert mai bohócokra,mélyebb jelentéssel bíró,fixálódott karakterek.Arcuk nem
gömbölyded,babás,komolyak,vagy éppenséggel tragikus,szomorú ábrázatúak.Ruhájuk
sem tiritarka,megjelenésük
elegánsabb,jelmezüknek szimbólikus jelentése van.
A vásári komádiák ismert alakja a
hórihorgas,sipkás Paprikajancsi,a középkori Pulcinella magyar változata.Verekedős,de jólelkű
figura,a szegények,bajba jutottak segítője.Modernebb alakja Vitéz László,ő is
gyakran hordoz magánál verekedésre alkalmas eszközt,hatalmas bunkósbotot,vagy
éppen palacsintasütőt,és néha még magát az ördögöt is elveri velük!!
A hintázó,porcelánfejű bohócok nem
gyermekjátéknak készültek,díszek,dekorációs elemek.Ahogy kisebb-nagyobb,szintén
porcelán fejjel készült társaikat sem gyerekek kezébe szánták.Ezeknek a
bohócoknak sok rajongója akad a
felnőttek körében,néhányuk komoly gyűjteménnyel rendelkezik,mint Erzsike is.Még
sok kedves bohócfigura lapult a csomagjai mélyén,textilből,papírból,sőt gyöngyből
is!Kiállítani mindet nem is tudnánk,így a gyerekek által kevésbé ismert és
hozzáférhető porcelánfigurákat
választottam ki.De elárulom,ezekből is van még jópár a
dobozokban.Köszönjük,hogy rendelkezésünkre bocsátottad őket!
ŐSZI OVIGALÉRIA
2016
"KI VISZI ....LEVELEM..." 
A POSTAMESTERSÉG
Óvodánkban szép hagyománya van a velünk élő mesterségek bemutatásának. Szabó, cipész, suszter, kádár, kovács, asztalos stb. mesterségek bemutatása után most a postás mesterséget szeretnénk ovigalériánkban bemutatni.
kézműves mesterség: ősi, céltudatos emberi tevékenység, melynek során a homo faber ('az alkotó ember') a természet adottságait kéziszerszámok, egyszerű gépek segítségével átalakítja az maga céljaira. →fazekas, →fésűs, →kefekötő, →ötvös, →Bányász, →csizmadia, →szíjgyártó, →szűcs, →tímár, →varga. →halász, h→mészáros, (→bábsütő), →pék, →ács, (→kéményseprő), →kőfaragó, →kőműves, →asztalos, →esztergályos, →faragó, →kádár, →bádogos, →harangöntő, →késcsináló, →kovács →lakatos, →rézműves, →orgonakészítő, →kerékgyártó, postás,
A postamesterség
Nem titkolom, hogy ennek a kiállításnak megszervezésében nagyban befolyásolt, hogy a családunkban voltak postások, postamesterek. Nevezetesen a férjem keresztmamája Ilike néni, vagy, ahogy mindenki ismerte a Postás Ilus néni hagyatéka ösztönzött erre.
Az is sokat nyomott a latban, hogy kisgyerekként a szüleim mindig megbíztak olyan feladatokkal, amiket képes voltam már akkor is ellátni. Egyik ilyen feladat volt a postára járás, ami abban az időben még sokkal gyakoribb volt, mint manapság.
Szerettem ezt a feladatot, hányszor megjártam az utat az Ady utcai postára! A veszélyes Bognár kanyart néha elkerültem és a gödrön keresztül jöttem haza. Néha még álmodom is vele, mert olyan izgalmas volt!
Na és a posta! Először is a papagájok, aztán a jellegzetesen nyikorgó olajos padló, ami mindig jelezte, hogy valaki jár ott. A titokzatos kisablak, amit épp csak felértem, amin keresztül be lehetett kukucskálni is a még titokzatosabb irodába. Ahol fegyelmet parancsolóan ült a postáskisasszony és sok-sok elfoglaltsága mellett villámgyorsan dugiszálta a telefon zsinór végét az egyik lyukból a másikba, tekerte a kurblit, lévén akkoriban az egyetlen egyetlen technikai megoldása falun a telefonálásnak, üzenetek átadásának.
Hát így érlelődött meg bennem az elhatározás. Amikor nekifogtam kicsit féltem, miről fogok beszélni, érdekes lesz-e a gyerekeknek, mint nekem volt anno az Ady utcában. Engem is meglepett, milyen s sok anyagot találtam hozzá a NET-en! ( forrás: Bogdán István: Régi magyar mesterségek )
Manapság természetesnek tartjuk, hogy a média, az internet a világ minden tájáról szobánkba varázsolja a híreket, s eszünkbe sem jut, hogy másként is volt valamikor. Mert volt, nagyon is, hisz a hírközlés kívánalma egyidős a társadalommal.
Kezdjük az őskorral. " Az őskor találékony embere, hogy nyelvét és fülét meghosszabbítsa, feltalálta a dob-ot, gesztikuláló kezének és látásának kiterjesztésére pedig a tüz-et használta fel.
A görög Aiszkhülosz Agamemnon-jában, ezt olvashatjuk arról, hogyan jutott Argoszba másfél nap alatt Trója elestének a híre:
Héphaisztosz, Ída-hegyéről küldve tűz-sugárt;
a láng a lángot küldte tűzfutár gyanánt;
…[szigetről szigetre], át a tenger hátán messzire
az izmos fény, mint kedve tartja, vándorolt
…[amíg] az Átridek lakára szállt…
(Devecseri Gábor ford.)
Az ókor népei más módon is továbbították üzeneteiket: hírnök útján.
- Akár alkalmi gyalogfutár volt az, mint Pheidippidész, aki a marathoni győzelem hírét vitte meg,
- akár rendszeres szolgálatú lovashírnök, amilyen a perzsa, majd később a római birodalom útjain közlekedett, s váltóállomásokat használva gyorsította a hosszabb utak megjárását.
Ázsia lovasnépei alkalmi lovas futár-okkal közvetítették híreiket. A magyarság tehát már az őshazából hozza magával ezt az intézményt, és letelepülése után még sokáig rászorult.
E futár azonban csak a király, illetve az ország ügyeiben vitte a híreket. Megbízható, jó képességű férfi kellett, hogy legyen, aki eszét és kardját egyformán sikerrel tudja használni. Hisz legtöbbször járatlan utakon, barátságtalan településéken át rohanhatott csak célja felé.
Később, az írásbeliség elterjedésekor a futár már írott üzeneteket hordott tarsolyában. Mivel mind gyakrabban lett futárra szükség, a királyi udvarban futárközpont-ot létesítettek, az utak mentén lóváltó állomás-okat szerveztek.
Ilyen rendszeres szolgálatot azonban csak a király tarthatott fenn. A városoknál általában a kereskedők, majd a vándorló mesterlegények, egyházi intézményeknél, főuraknál pedig küldöncök hordták a híreket, üzeneteket, leveleket. Egy ilyen levélindító pillanatot villant elénk Arany János is Mátyás anyja című versében.
Szilágyi Örzsébet Levelét megirta;
Szerelmes Könnyével Azt is telesirta.
Fiának A levél, Prága városába,
Örömhírt Viszen a Szomorú fogságba:
“Gyermekem! Ne mozdulj
Prága városából: Kiveszlek,
Kiváltlak A nehéz rabságból.
Arannyal, Ezüsttel Megfizetek érted;
Szívemen Hordom én A te hazatérted.
Adassék A levél Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon Kezébe, Senkinek se másnak.”
Ez a díjazás persze túlzás. Ritkán csúszott néhány forint a küldönc markába, mert a levélhordás a jobbágyszolgáltatások közé tartozott még később is.
Mátyás király élénk diplomáciai tevékenysége különösen jól működő hírszolgálatot tett szükségessé, s a lovas futár intézményt személyszállító kocsiszolgálattal is bővítette.
Később az udvar szegénysége miatt, a királyi futárszervezet felbomlott, s mintegy utolsó szolgálatának tekinthetjük a mohácsi csatavesztésről vitt tudósítást. A János fővételének napján, vagyis augusztus 29-én bekövetkezett szerencsétlenség hírét Mária királyné 30-án este Budán már megtudta, s bátyjának, Ferdinándnak küldött levele szeptember 1-én már Bécsben volt.
A „posta” szó állomást jelent. A postá-t a Habsburg-udvar meghonosította meg. A Velencéből származó Taxis család hírszolgálatát. Már nem közteherként, hanem a kincstár – nálunk a magyar kamata – pénzéből tartották fenn, és kezdetben csak az uralkodó rendeleteit, később már magánlevelezést is továbbított a főútvonalakon felállított, postamesterek vezette állomások s az ott szolgáló postalegények közvetítésével.
A szervezet élére az uralkodó 1548-ban Taxis Mátyás udvari főpostamestert nevezte ki. – A Taxis családnak egyébként a mai közkeletű taxi szavunkhoz csak annyi köze van, hogy mindkét név a latin taxa, vagyis taksa, árszabás szóból ered.
A postamester-ek a későbbiekben is majd mind németek voltak, a postalegény-eket viszont mint jó lovasokat, a magyarok közül toborozták. Persze esküt is tettek. Az 1500-as évek végén ilyen szavakkal:
„Én… eskewzeöm… hogy en az postasagnak tiztiben… heü és szorgalmatos leszek, az eö Feölseghe… leveleivel hiven es gyorsan iarok, es a hova paranchioliak, oda megyek… mindenekben az en tiztem zerinth iambarul es hiven viselem magomat.”
A török hódoltság területén továbbra is a futárok vitték a leveleket, s a törökök gondoskodtak zavartalan haladásukról. Egy, a magyarok által visszatartott csausz (török futár) szemrehányó szavait idézhetjük Péchy Sándor 1614. évi leveléből:
„Csauszt és postát soha nem szokás kíslelni se Törökországban, sem sohul, hanem a csausz fusson-siessen, az magyar posta is fusson-siessen, …
Az erdélyben is az ősi futárintézmény élt még tovább, bár már postá-nak nevezték. A postalegények a fejedelmi cimerrel s útlevéllel közlekedtek. Szigorú rendtartás regulázta szolgálatukat. I. Rákóczi György 1634. évi postaszabályzat-a pl. többek között így rendelkezett:
„Se messze, közel való utjában, valamely posta czímerünkkel, levelünkkel jár, megrészegedik csak egyszer is, azt pellengéren veretjük meg, s kiveretjük udvarunkból, mert ők derekas levelet is hordozván, oly kárt tehetnek részegségek miatt, életeknél is drágább volna.
Ha mely posta czímerünket, levelünket elvesztené, és annak elegendő bizonyságát nem adhatná, hagy tolvajok vagy egyéb hatalmasok vették el tőle, meg kell érte halnia.”
Mert bizony ez időben, de később sem esett meg ritkán. Megszabták a postalegénynek, hagy jó, száraz úton másfél óra alatt legalább egy mérföldet (vagyis 8,5 km-t) megtegyen.S a menetidőt ellenőrizték is, mert az ún. postacédulákra az érkezés és indulás idejét a postaállomások rávezették.
A posta gyors haladását szolgálta a kezdeti időtől használt postakürt is – később a posta jelvénye. Ugyanis a postakürt megszólalása kitérést követelt, amire az utak akkori rossz állapota miatt nagy szükség volt.
A Rákóczi szabadságharcának bukása után a bécsi udvar ismét kiterjesztette Magyarországra saját postaszervezetét. Ekkor az már háromféle szolgálatot teljesített:
- a rendszeres levélpostá-t,
- esetleges megbízásból a külön postá-t, és
- az utas alkalmai szállítás-át lovon vagy kocsin.
- Mária Terézia pedig negyediknek megszervezte a rendszeres kocsipostá-t, amelyik a csomag és pénzküldemények kézbesítése mellett a társasutazás-t is lehetővé tette.
Magyarországon ez időben 177 postaállomás működött, és az 1750-es években megkezdték a bélyegző használatát. A levélkézbesítési tarifát, akárcsak korábban, súly és távolság szerint szabták meg, ezt feladáskor is, kézbesítéskor is meg kellett fizetni.
A XIX. század viharaiban nem volt elég biztonságos a posta: a bécsi udvar a levéltitkot sajátosan értelmezte, s hivatalt is állított hozzá: ez volt a levélcenzúra. És a reformkorszakra annyira elfajult a kíváncsisága, hogy a postahivatalokból kémszervezeteket iparkodott formálni. Joggal írhatta le Kossuth egyik 1836. évi levelében: „A posta lassú is, költséges is, hitetlen is.”
Ennek ellenére jelentősen növekedett a forgalom. 1847-ben pl. 472 postahivatalunk 4 millió levelet kézbesített már. S a technikai fejlődés sem késik: ez évben meghonosítják az új hírközlő eszközt, Morse 1837. évi találmányát, távíró-összeköttetést teremtve Pest és Bécs között.
1848-ban a posta is felszabadult az osztrák gyámkodás alól, de csak rövid időre, mert a szabadságharc bukásával ismét elveszítette függetlenségét. Annyira, hogy még a postások szakállát is megnyirbálták. A körszakáll tilos lett, s előírták, hogy a szakállt az áll alatt, a szájszegletek irányáig, egészen ki kell borotválni, s a maradékot sem lehet túlságosan megnöveszteni.
1850 év június 11-étől kezdve bélyeg-et ragaszthatott levelére a közönség. Alkalmazása jelentős volt, nem azért, mert hiányában ma nem gyűjthetnénk bélyeget, hanem mert gyorsította a forgalmat. 1866-ban, amikor már 22 millió darabra nőtt az évi levélforgalom, egységes súly szerinti tarifá-t vezettek be, három év múlva meg a levelezőlap használatát, a legolcsóbb tarifával.
Az Ellenőr többek között így nyilatkozott a „levelezési lapok behozataláról”:„Semmi szükség az unalmas összehajtogatásra, sem a gyufa, gyertya, viasz és pecsét időt rabló készületére. – Egy gondolat – egy toll vonás, s a »levél« meg van.
Sokat gyorsított a korszerű közlekedési eszközök felhasználása. 1850-től kezdve a gőzhajók is bonyolítottak le postaforgalmat, 1863-tól kezdve a vasút is, megindítván mozgóposta szolgálatát,
A hírközlés gyorsaságát rendkívül felfokozta Bell 1875. évi találmánya, a telefon. Nálunk a 80-as évektől kezdték használni. Sokat köszönhet az emberiség Puskás Tivadar hazánkfiának, a telefonközpont 1879. évi, és a vezetékes rádió ősének, a telefonhírmondó-nak 1881. évi feltalálásáért.
A magyar posta pedig Baross Gábor miniszternek lehet halás, főleg az 1887-ben kiharcolt függetlenségéért, no meg technikái fejlesztéséért. S nem a postán múlott, ha továbbítatlan levél maradt nála. De ugyan mit is tehetett volna a rosszul vagy sehogy sem címzett levelekkel, az olyan máig kézbesítetlennel pl., amelyet 1884-ben Debrecenben adtak fel, és így szólt:
„Vigyik ezt a levélt Szoboszlóra ides apámnak, ha otthon nincs hát a szőlőbe István bátyámnak, most hernyóznak hát az tehén megelet i mán tisztelem zsuzsit meg az a mást ni boris meg it szobajány.”
Postánk a századfordulóra szinte törvényszerűen (és sokszor a külföldet is megelőzve) haladt előre.
1893-ban automata levélszekrény-eket, ügyvitelt segítő egyéb gépeket, berendezéseket,
1879-ben motoros tricikli-ket alkalmazott,
1909-ben pedig az autót is szolgálatába állította, s ezzel a derék postalovakat fokozatosan a csomagkézbesítő helyi járatok rúdja elé kényszerítette.
És amikor 1914-ben – a Hertz, Popov s mások kutatásaira támaszkodó Marconi 1899. évi találmányát – a szikratávíró-t is hírközlésének szolgálatára rendelte, felállítván Csepel szigeten a 120 méter magas rádió adó és vevő állomás-t, csupán csak jelezte továbbfejlődési lehetőségeit a telex és a televízió felé.
S hogy milyen mértékben fejlődött tovább a hírszolgálat a korszerű technika segítségével, mondja el néhány statisztikai adat.
1887-ben 33 millió levelet, 6 millió hírlapot, 4 millió csomagot kézbesítettek, 780 ezer táviratot adtak fel, s a telefonra még nem volt statisztika. 1962-ben pedig 473 millió levelet, 747 millió újságot, 13 millió csomagot kézbesítettek, 8 millió táviratot adtak fel, és 572 millió beszélgetést bonyolított le a telefon."
Mindez már a múlté. Azt mondják, a posta aggkorát éljük. A számítógépek, az okos telefonok, azok alkalmazásai: a fb, viber, messenger világában. A posta lassanként elveszíti eredeti feladatát.
Én mégis azt látom, hogy él, mozog, találkahely. Ha máshova nem, oda még a legidősebbek is elmennek. A postásokat mindenki ismeri, a kézbesítő minden tud, mindenben lehet rá számítani. Hozza a jó és rossz híreket. Tudja ki beteg, kinél van öröm, kinek van szüksége segítségre, ki adna szívesen. Nagy a felelőssége sok pénzt szállítanak.
Szeretném megemlíteni a helyi postásokat időrendi sorrendben.
Postamester: Cséry Gábor,
Postamester: Saly Imréné Pégán Ilona, postasegéd: Kopácsi Margit, Kopácsiné Őri Ilona
Postamester: Őri Marica: kézbesítő: Bozzay Gyuláné, Rózsi 1971-1980
Postamester: Pupp Miklósné Erzsike, 1979- kézbesítők: Málovics Sándorné Hugi, Bakucszné Málovics Mónika, Benkő Zsoltné Betti,
Megyehíd: kézbesítők: Pupp Margit, Török Istvánné Erzsike, Németh Imréné, Vali
Kenéz: kézbesítő: Megyeri László
Hálás köszönet a munkájukért!
Pecöl. 2016. október. 13. Szemesné Németh Rita
óvodapedagógus
ŐSZI OVIGALÉRIA
2015
A SZALMAFONÁS
„Mag, mag, búzamag, benne aluszik a nap.
Szár, szár, búzaszár, tehén alá szalmaszál.
Szem, szem, búzaszem, holnap lesz új kenyerem.”
Mag – szár - kalász – malom – liszt....
Mit gondoltok, minek az útját jelölik ezek a szavak? Úgy bizony: a gabonáét, az emberek legősibb táplálékáét. Ami lehet: búza, rozs, árpa, rizs- mindegyikre nagy szükségünk van. Belőlük készül az egyik legfontosabb ételünk, a kenyér.
Minden évben szoktunk veletek a határban gabona csokrot gyűjteni mielőtt a kombájnok learatnák. Ugye láttatok már kombájnokat aratni?
Régen nem gépekkel arattak, hanem kézzel. Eleinte az asszonyok aratták sarlóval, majd az első világháború után az aratást már a férfiak végezték kaszával.
Az aratásnak az emberek, a kenyér előteremtése szempontjából óriási jelentősége volt. Mindenki igyekezett részt venni a nagy munkában. Napkelte előtt kezdték a munkát, s egészen sötétedéséig arattak. Az aratás emberpróbáló munkája után a vigasság az öröm ünnepe következett, s azt minden nép tudta, hogy a hálaadás elmulasztása veszélyeztetheti a jövő évi termést
Ide a vázába készítettem egy csokrot. Nézzük meg alaposan miből áll egy ilyen gabona( búza) szál? Ki tudja mi az a kalász? Úgy bizony a mag termése, a búza-, árpa, vagy rozskalász. És ami tartja, a szál? Ez a szalma.
„A szalmából történő fonás a legősibb civilizációkra vezethető vissza. A világon mindenhol megtalálható, ahol gabonát termesztettek. A szalma fénye, hajlékonysága, változatos megmunkálási lehetősége, természetes szépsége megihleti azokat, akik az évszázados hagyományokat akarják folytatni, de azokat is akik az ősi formák mellé önálló, művészi elképzeléseiket is felhasználják. A szalmamunkát hagyományosan a népi mesterségek közé soroljuk.
A szalma feldolgozásának különböző módjai ismertek a népi kultúrában. A szalmakötés során a spirálisan vezetett szalmaköteget hasított vesszővel rögzítik, így készülnek a különböző tároló edények és a szakajtók, zsomborok A szalmafonás során az egyes szalmaszálakat fonják össze több ágban, változatos formában, ez a szalmafonat a kalapkészítés alapanyaga. Ezek mellett készülnek még plasztikus, csepp alakú, borona formájú fonatok is. Napjainkban ötletesen megformált dísztárgyak (karácsonyfadísz, szalvéta karika) és ékszerek is készülnek szalmából.”
A mai vendégünk is szalmafonással foglalkozik. Ismerkedjetek meg Annuska nénivel, Szabó Lajosnéval, aki Ikervárról jött ma hozzánk és hozta el nekünk ezeket a gyönyörű szalma-díszeket.
- Annuska néni mesélj nekünk, hogyan kezdtél Te el szalmafonással foglalkozni?
- "A faluban szerveztek szakkört, először csuhéval kezdtük, majd áttértünk a szalma munkákra."
- Mutasd be nekünk a munkáidat, van-e nevük?
- "Igen van nevük a különböző technikáknak, így például nagyon szép a csipke 4-es, vagy a farkasfog fonás. Könnyebb a 4 égtáj, az y fonás, de a legtöbb
munkához a csavart, csigafonást használjuk."
- Hogyan készíted elő a szalmát?Nehéz vele dolgozni?
- "A szalmát a munka megkezdése előtt pár órával be kell áztatni meleg vízbe, mert egyébként eltörne."
- Mikor készíted őket?
- "Este, mikor bekapcsolom a TV-t, és általában inkább csak hallgatom a kezem meg jár."
- Miért szereted?
- "Kézimunkázni mindig is szerettem, mióta nyugdíjas vagyok több a szabadidőm. Ez az időtöltés engem felüdít és közben minden gondomról
elfeledkezem."
- Mit csinálsz, hova kerülnek a munkáid?
- "A munkáimat családomnak, rokonoknak, barátoknak elajándékozom. "
- Mit szól hozzá a párod?
- "A párom már megszokta ezeket a "hobbikat" és természetesnek veszi. Ha valahonnan elismerést kapok , arra talán büszkébb mint én. "
Annuska! Te is nagyon büszke lehetsz, érték lakik a kezeidben.
Egy kis szalma történelem.
Annuska Te biztosan ráéreztél ezekre a hagyományokra, amikor a szalmafonással kezdtél foglalkozni.
A szalma szerencsét, bő termést hozott a közösségnek. Úgy tartották. hogy a termékenység szelleme a fonatokban élt tovább, vészelte át a telet, s tért vissza a földbe, hogy bőséges termést hozzon. Az emberek úgy gondolták, hogy aratáskor a szellem az utolsó még lábon álló gabonába menekült és ezeket a kalászokat ember alakban fogták össze, vagy geometriai alakba fonták, hogy ebben találjon menedéket. Ezt aztán hazavitték, nagy becsben tartották, és tavasszal ismét kivitték a földre, ott a magokat szétszórva „kieresztették a szellemet", hogy ismét bőséges termés legyen.
Egyes vidékeken eltérő típusú és elnevezésű aratódíszeket készítettek. Kalászborona, kalászcsiga, kalászszentségtartó, esőcsiga, kalászkoszorú, kalászharang, kalászházikó, kalászkorona, szakramentum.
Az aratódíszekhez leginkább a gabona természetes szépségét használták fel, de színes papírszalagokkal, papírvirágokkal is díszítették. A különböző színek az aratásban résztvevőket jelképezték: a piros az aratót, a rózsaszín a marokszedő lányt, a kék a kévekötő bácsit, a fehér pedig a vízhordót.
A szalma értéktelenségét, vagy értékét leginkább abból láthatjuk, hogy mi mindre használták elődeink. Ha megnézzük a paraszti háztartás mindennapi munkájában alkalmazott szalmatárgyait rá kell jönnünk, hogy a szegénység kényszere hihetetlen egyszerű és praktikus ötleteket szült. Kihasználták az anyag puhaságát, csavarhatóságát, kötőerejét, tartósságát. Díszítő funkciója talán kevés, de haszna annál nagyobb volt.
Szinte felsorolni is nehéz, hogy mi mindenre használták a szalmát. Használták megmunkálás nélkül is - állatok alá alomnak, begyújtáshoz, jégverembe szigetelésként, zöldségverembe bélésként a fagy ellen, disznóvágáskor pörzsöléshez, vályogot vetettek, kitömésre használták (szalmazsák, madárijesztő, kisze-baba), vásári portéka közé rakták szállításkor aratáskor a kévéket szalmakötéllel szorították össze, de a zsupptetőt is hasonló sodrott kötéllel rögzítették, és az istállóban a lovak közötti strajfokat is ebből csavarták.
A megmunkálással készült szalmatárgyakat három nagyobb csoportba sorolhatjuk.
- A tetőfedés - ehhez rozsszalmát - zsúpszalmát - használtak melyet a tetővázra teregettek és csavart szalmakötéllel fogatták le.
- A spiráltechnika - ezzel a technikával készítettek különböző nagyságú és formájú tároló edényeket, méhkast, aszalót, tűzoltó vödröt, gyermekültetőt, puttonyt....
- A lapos fonatok - 5-7-9 (vidékenként számuk változott) szálból készítették szövéssel, illetőleg varrással rögzítették egymáshoz. Ilyen módon készült a falvédő, táska, kalap és a papucs...”
Annuska, kérünk mutasd meg nekünk a művészetedet,.De előtte engedd meg, hogy sok sikert kívánjak a további munkádhoz: Azt kívánom, sok családban emlékeztessen ráűd valamelyik csodás szalmafonatod.
Mentovics Éva: Aranybúza - mezők éke
Aranykalász, aranybúza…
kössed, kössed koszorúba!
Búzavirág legyen éke,
pipacs nyíljon közepébe!
Melengető napfény járta,
szél simított dús hajába,
megcsodálták erdők, rétek,
dísze volt a messzeségnek.
Megőrölve, megszitálva
langyos vízzel teszik tálba,
megkelesztve, megdagasztva
pihen kicsit a damasztba’,
majd kemence szája várja,
hogy pírt süssön orcájára.
Aranybúza - mezők éke -
vártunk már az új kenyérre.
Szemesné Németh Rita
óvodavezető
TÉLI OVIGALÉRIA 
„Papír-filigrán- egy tanító néni munkái.”
„Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos.
Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit.
Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban.
Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál.”
Szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket az újesztendő első ovigalériájának megnyitóján.
Nagy örömmel és tisztelettel köszöntöm kiállítónkat: CZIBÓK ATTILÁNÉ, VIOLETTA nénit.
Kiállításaink tervezésénél fontos szempont, hogy környezetünkben, elsősorban Pecölben kutassuk fel azokat a tehetséges embereket, akiknek ügyes keze létrehoz valamiféle csodát, és ezt megosszuk Mindenkivel, aki betér óvodánkba. Mai kiállítónkat óvodánk vezetője ajánlotta.
Violetta nénit mindenki ismeri, évtizedek óta Pecöl tanító nénije. Ügyes keze sem ismeretlen számunkra, hisz alkotásai az iskolát díszítik nap, mint nap. Köszönjük, hogy elfogadtad meghívásunkat és néhány héten át az óvodában is gyönyörködhetünk munkáidban.
Violetta néni alkotásai papírképek, és „filigrán” technikával készültek.
A "papír" leghétköznapibb szavaink egyike. Újság, autóbuszjegy, zsebkendő, levél, zacskó, doboz, törülköző, könyv és még ki tudja hányféle formában kerül naponta a kezünkbe. Sokfajta célra használjuk. Elsősorban természetesen íráshoz, könyvek, füzetek, újságok formájában nap mint nap kezünkben van.
A kínaiak már az ókorban is készítettek különféle papír kézimunkákat. A papírkivágások általában mesefigurákat ábrázoltak, pl. árnyjátékhoz, de készültek papírból míves legyezők, ernyők, ünnepi alkalmakra díszítések, lampionok is.
A gyermekek által kedvelt hajtogatott papírfigurák feltehetően ugyancsak régóta ismert játékok.
A papír felhasználására az óvodában és az iskolában is sok lehetőség és technika adódik, a legismertebbek a tépés, nyírás, vágás, ragasztás, gyűrés, hajtogatás, de manapság az origamizás és a papírfűzés és a quilling technika is kedvelt szórakozása a gyermekeknek. A mai napon pedig megtudhatjuk, mit jelent a filigrán technika!
Papír filigrán technika.
A filigrán latin eredetű szó (filum=fonal és granum=gabonaszem szavakból). Vékony arany-és ezüstdrótból készült ötvösmű vagy ékszer.
Más ötvöstárgyon (például kelyhen) dísz gyanánt is szerepelhet. Legszebb példái a bizánci és a román művészet korában (X-XII. században) és a késő gót stílus korában (XV-XVI. század) készültek. Ékszer gyanánt egész Európában használják. Legismertebbek a velencei filigrán ékszerek.
A filigrán készítésének több évszázados hagyományai vannak, elsősorban az angolszász országokban. Ma is ott foglalkoznak vele a legtöbben.
A filigrán szót használjuk a karcsú, kecses, vékony testalkatú emberre is.
A filigrán technika használata végtelen türelmet és kitartást igényel az ötvösművészetben is és a papír filigrán képek készítése során is. Violetta rendelkezik mindkét tulajdonsággal, amelyek a gyermeknevelésben is elengedhetetlenek.
Violetta néni barkácsoló tevékenységét tehát nyugodtan nevezhetjük művészetnek. „A művészet épp olyan szükséglete az embernek, mint az evés és ivás.” /Dosztojevszkij/
Köszönjük szépen, hogy megtisztelted óvodánkat a munkáid kiállításával. Kívánom, hogy még sok szép képet
készíts, és új technikákat ismerj meg és próbálj ki. És a legfontosabb, hogy teljék örömöd az alkotásban.
Meglepetésként következzenek kis tanítványaid: hallgassuk szeretettel Vider Roxánát és Czibók
Bencét!
Némethné Sándor Ildikó óvodapedagógus,
a téli ovigaléria szervezője
Bemutatkozó:
„Életem minden fontos mozzanata Pecölhöz kötődik. Itt jártam általános iskolába, majd a középiskola után itt kezdtem el dolgozni iskolatitkárként. Később pedagógus diplomát szereztem, és egészen 2007 augusztusáig – az iskola bezárásáig - itt tanítottam. Végzettségemnek megfelelően könyvtárosként és művelődési otthon vezetőként is tevékenykedtem. 2011-ben – néhány évi mentori tevékenység után a munkaügyben- óriási lehetőséget kaptam a SORS-tól. Felvettek az újra induló pecöli iskolába tanítónak.
Hogyan ismerkedtem meg ezzel a technikával? Ennek a dolognak nincs is igazán mesés története. Dekorációt szerettem volna készíteni az osztálytermünkbe. Valami szépet, újat, érdekeset. Elkezdtem keresgélni az interneten, találtam! Megtetszett és azt gondoltam; megpróbálom. Ez lett belőle.
Az első, igazi filigrán munkáim 2012 karácsonyára készültek. Színes csengők madárral, és zöld angyalkák. Azóta is jobbára az évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódnak a munkáim. A mai kiállításban a központi téma, a tél.
Hogy mikor van időm és alkalmam a képek készítésére? Ha kedvem van hozzá, vagy éppen hogy nagyon fáradt vagyok. Esetleg új, szép dolgot láttam, és eldöntöttem, én is elkészítem. Pihentet, kikapcsol, és természetesen örömöt is szerez ez a tevékenység.
Az ötleteket az internetről veszem, nagyon jó dolgokat lehet találni, Vannak a filigrán technikát felkaroló barkácsújságok is. Belőlük is lehet válogatni. Amikor én elkezdtem, akkor még nem volt ilyen bőséges a választék.
A képek elkészítésében nincs semmi ördöngösség. Ez egy nagyon egyszerű technika. A rajzlapra vagy színes, kétoldalas kartonra rajzolt, vagy kinyomtatott minta körvonalait, kontúrjait éles szerszámmal körbevágom. A papír tartós anyag. A kész képeket műanyag tasakokban, mappákban tárolom. Igazán a felrakáskor és levételkor sérülhetnek, s az sem mindegy, mivel rögzítjük őket a kirakáskor. Tervezem, hogy a legszebbeket keretbe, üveglapok közé teszem.
Milyen eszközöket használok? Mivel a technika egyszerű, az én eszközeim sem különlegesek. Zöldségvágó deszka ( ebből több méretű is van), szike, olló, tű.
A kiállított munkáimban lehet látni, hogy már egyre bonyolultabb képekbe is belevágok. Eleinte, amikor tanultam ezt a technikát csak egyszerűeket készítettem. Szerintem ezeket egy biztos kezű gyermek is kivághatja. Az utolsók elkészítéséhez már sokkal több időre, türelemre, és talán ügyességre is szükség volt. Az óvoda jelképe, a pittypang készült el három és fél óra alatt. A munkát nem szeretem félbehagyni. Várom a végeredményt, hogy örülhessek neki, gyönyörködhessek benne.
Remélem másoknak is örömöt szerzek vele."
Czibók Attiláné
-.--.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
Tavaszi Ovigaléria 2014
"Lányok, nők - kislány szemmel."
Tavasz lépked a kertek alatt.
Közeleg a Nők napja.
Idén kiállítással köszöntjük. Egy kislány képeivel, amiket lányokról, nőkről, asszonyokról készített. Nézem a képeket, s arra gondolok: a tavasz máris beköltözött az óvodánkba.
"Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés! tavasz! "– írja Várnai Zseni: Csodák csodája c. versében a tavaszról.
Egy kicsit bizonytalan voltam, mikor a mai kiállításnak lehetőséget kerestünk. Milyen alkalmat találunk ahhoz, hogy bemutatkozzon egy kis tehetség? Mert az. Aztán mikor a témát meghallottam, már meg is volt a válasz. Nőnapkor!
Miért kezd nőket, lányokat rajzolni, festeni, egy kisgyermek egy kislány? – tettem fel magamnak a következő kérdést. S szintén magamból kiindulva jött a válasz, meg is lepődtem, ha nem ezt hallom: mert szereti a szépet.
Itt az ideje, hogy bemutassam mai kiállítónkat. Bíró Stefánia, vagy ahogy édesanyja nevezi: Stefike, az Ikervári Zichy Antónia Általános Iskola 5. osztályos tanulója.
Ő így beszél magáról:
Bíró Stefi vagyok. Áprilisban leszek 11 éves. Kicsi óvodás korom óta szeretek rajzolni. Színezni akkor nem szerettem, csak rajzolni. Vannak hetek, amikor naponta órákat rajzolok, de van,hogy napokig nem rajzolok. semmit. Elsős korom óta próbálgatom a különböző rajztechnikákat. Dolgozom akvarellel, szénnel, pasztell, krétàval és mostanàban már olajfestékkel. Ez utóbbi és a pasztell a kedvencem . Szeretném kipróbàlni az akrilt is . Vàszonra szeretek dolgozni, .papírra kevésbé. A nő témàn kívül festek tàjképeket, àllatokat, csendéletet. Leginkább a sajàt gondolataimat festem, nem màsolok. Most egy akril tájképet és egy portrèt készülök festeni. Egy- egy képen napokig dolgozom. Szeretek mèg táncolni, énekelni, szintetizátorozni. A legújabb hobbim a francia nyelv tanulása. Szeretek varrni. ruhákat tervezni. Divattervezőnek készülök.
Céltudatos, nagyon határozott kislánynak ismertem meg Stefikét, aki már most tudja, mi szeretne lenni. Ebben nagyon sok segítséget kap a szüleitől, akik észrevették, hogy ez a kislány tehetséges valamiben. Mint ahogy minden gyerek tehetséges valamiben csak észre kell venni és támogatni. Gratulálok nekik is, én nagyon sok sikert kívánok a kis művésznek.
(Gyerekek megkérdezése: Melyik kép tetszik, miért? )
Nőnapi köszöntő
Lányok, asszonyok, hölgyek, anyák, nagymamák - nők. Ti mit gondoltok erről gyerekek? Ki a lány, ki a nő, ki az asszony, mikortól neveznek valakit asszonynak?stb............................................
A felnőttkor elérését megelőzően a nő elnevezése lány (régiesebb formájában leány vagy ritkábban lyány.
Más nyelven:
- német: Frau
- spanyol: mujer (mint női nem, nőstény: hembra)
- olasz: donna
- orosz: женщина [zsenyscsina]
- latin: mulier (mint női nem, nőstény: fēmina)
- görög: γυναίκα [günaika]
- lengyel: kobieta
- szlovák: žena
- kínai: 女人 (pinjin: nü ren, ejteni: nü zsen)
Befejezésül Márai Sándor gondolataival köszöntök minden vendégünket.
„Nőnek lenni hivatás - a szó nemes értelmében. Nők, akikért csatákat vívtak történelmi századokban; nők, akik beírták nevüket a történelem sárguló lapjaira; nők, akikhez/akikről költők zengtek ódákat; nők, akik "csak" nők - lányok, asszonyok, anyák, nagymamák. Nők, akiket szeretni kell. Akiket muszáj szeretni, rajongani értük. Mert nők.
Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. Köszönet a nőknek, köszönet.” ( Márai Sándor: Füveskönyv)
Boldog Tavaszt! Boldog Nőnapot! A kiállítónknak, és minden tehetséges gyermeknek sok sikert!
Szemesné Németh Rita
óvodapedagógus
Téli Ovigaléria 2013
„Karácsonyi varázslat”
Nagyon sok szeretettel köszöntöm minden Kedves Vendégünket és titeket, Gyerekek a téli Ovigaléria-megnyitónkon. Nagy örömmel tölt el, hogy eljött hozzánk Bogáth Lajosné Ági néni, a
Szombathelyi Őszikék Kreatív Klub vezetője és néhány Kedves Néni a klubból. Az ő csodálatos –változatos technikákkal készített – alkotásaikból hoztuk létre mostani kiállításunkat. Külön köszöntöm Horváth Lászlónét, vagy ahogy mindannyian ismerjük – Marika óvónénit- nyugdíjas dolgozónkat, aki ezt a szép ünnepet még meghittebbé fogja tenni nekünk gyönyörű karácsonyi harmónazenéjével. Ünnepségünk megnyitásaként fogadják tőle sok szeretettel a Csendes éjt!
Kiállításunk címe: „Karácsonyi varázslat.” Valóban jól illik ide ez a két szó, hiszen bármerre nézünk ebben a kis teremben, csupa csodát láthatunk mindenütt, karácsonyi hangulattal ötvözve. A Kedves Vendég Nénik gyönyörű alkotásokat varázsoltak ide nekünk, a saját ügyes kezük munkájával és szívük melegével. Ők az Őszikék Kreatív Klub. Mit gondoltok, gyerekek mit jelenthet az a szó, hogy kreatív? Ötletes, alkotó, leleményes.
A klub 2002. őszén alakult meg. Ági néni 2009 óta tagja a klubnak, 2010-től pedig ő lett a vezetője. A klubot jelenleg 25 ügyes kezű néni alkotja. A nevük, az „Őszikék” egy kiállítás alkalmával született, mivel előtte nem volt neve a klubnak, és ez a név a már együtt megélt éveikre utal. Hol is tevékenykednek ők? Hozzánk közel: Szombathelyen az Agora Művelődési- és Sportházban. Eddig csak pár kiállításuk volt, időnként bemutatták friss műveiket az Agora galériájában, valamint 2012-ben két távolabbi kiállításuk is volt: Adonyban és Dunaújvárosban.
Ági néni vezetése alatt nagyon sok technikát megtanultak a nénik. Ha valamelyik csoporttag az újságban, egy galériában vagy az interneten megismer egy új technikát, akkor a következő foglalkozáson megosztja azt a többiekkel. Így tanulhatnak egymástól, illetve valamennyi néni jár kreatív tanfolyamra, és az ottani tapasztalataikat rendszeresen megbeszélik egymással. Egy ilyen kézműves foglalkozás persze nem csupán munkával telik, hanem jó hangulatban beszélgetéssel és olykor kis ünnepléssel, pl karácsonykor vagy évzáráskor. Sokféle technikával készült alkotást hoztak óvodánkba a nénik, nézzük csak meg őket! Felismeritek, gyerekek, hogy melyik alkotás miből és hogyan készülhetett? (gyöngyfűzés; termésfigurák, szalvétaképek; horgolt díszek; origami díszek; fonalgrafikák; 3D képeslapok; patchwork). A Kreatív klub legújabban kipróbált technikája a gyöngyékszerek készítése. Az eddig megismert technikákon kívül készítenek még képeket üvegfestéssel, szalaghímzéssel is. Kérdezzük meg Ági nénit és a többi nénit, hogy nekik melyik a kedvenc technikájuk? Mely alkotásaikra a legbüszkébbek? A témák, amelyekben alkotnak változatosak, sokfélék. Ezek az alkotások miről is szólnak, gyerekek? Mind-mind a karácsonyról. Milyen eszközöket és anyagokat használnak munkájuk során? Az eszközöket az adott technikának megfelelően használják. Anyagaik: a papír, textil, gyöngyök, termések, üvegfestés, szalagok és még sok minden más.
Ági néni, bárki csatlakozhat az Önök klubjához?
A klub tagjai munkáikkal általában a családtagjaiknak, ismerőseiknek szereznek örömet, de azoknak is, akik csak megcsodálhatják alkotásaikat, mint ahogy mi is itt most. Nagyon hálásak vagyunk ezért!
Horváth Judit
Óvodapedagógus
Őszi ovigaléria 2013.
Sinkó Pál fafaragásai
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm kedves vendégeinket az őszi ovigalériánk megnyitóján.
Nagy örömmel és külön szeretettel köszöntöm körünkben, kiállítónkat: Sinkó Pált, Pali bácsit.
Pali bácsi nem ismeretlen óvodánkban, hiszen többször járt már itt, örvendeztette meg az óvodásokat, falubelieket citerajátékával, énekeivel. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy ma egy másik oldaláról ismertethetem, meg Önöket, titeket gyerekek, hiszen ezek a csodálatos faragások az ő keze munkáit dicsérik.
Nagy izgalommal, és várakozással készültem az elmúlt hetekben, erre a napra, hiszen én Pali bácsit eleddig, személyesen még nem ismertem, de nagyon sok jót hallottam róla. Aztán a múlt héten, mikor személyesen is találkozhattam vele, kiderült számomra is, hogy milyen sokoldalú ember: citerázik (saját készítésű, saját maga faragott citerán is), - amiből kettőt el is hozott nekünk ma- , farag, dalokat gyűjt, saját daloskönyv gyűjteménye is van. Szeretném, ha ezekről mind majd ő beszélne nekünk, mielőtt azonban átadnám neki a szót, engedjék meg, hogy néhány mondatot elöljáróban mondjak a fafaragásról:
|
A fafaragás, vagyis a fa megmunkálása már az ősember idejében elkezdődött. A vadászó életmódnál szüksége volt olyan szerszámokra, amelyek segítenek az állat elejtésében – erre pedig egy talált fadarab önmagában ritkán volt alkalmas. Faágból, gyökérdarabból ütőbunkót, kőbaltát, később íjat, nyílvesszőt készített. A bot hozzádörzsölése egy szikladarabhoz -simítás végett-, a mai forgácsolás műveletének felelt meg (csiszolás). A dárda hegyéhez pedig faragnia kellett (kézi forgácsolás). Számára a legkönnyebben alakítható szilárd anyag a fa, a csont és a szaru volt. Az ék feltalálását követően már képes volt farönköt hosszában elhasítani, akár több darabra is. A hasítékokból könnyebben készíthetett faszerkezeteket. Az alkatrészeket növényi szálakból sodort kötéllel kötözte egymáshoz (fakötések). A kötéseket bevert faszegekkel erősítette. A famegmunkáló műveletek száma egyre bővült. A bronzkori, majd vaskori szerszámok már összetettebb munkákhoz is alkalmasak voltak. A lakóközösségek egy-egy képzetlen, de ügyes kezű tagja bonyolultabb faszerkezetek létrehozásában is jeleskedhetett. Az ókori városokban elkezdődött a szakmatanítás. A népi díszítő faragás kialakulásában rendkívül nagy szerep jutott a pásztoroknak, akik sokszor unalmukban farigcsáltak, és egyre szebb, értékesebb munkák kerültek ki a kezük alól. Botjaikon a kezdeti rovott jeleket, majd a vonalas növényi, ember és állat ábrázolásokat lassan felváltotta a valósághű ábrázolásra való törekvés. Ahogyan bővült szerszámkészletük, úgy színesedett faragótechnikájuk is. A kedvet kapó falusi fafaragók, művészkedők még a 20. század elején is kézi erővel és kézi szerszámokkal fűrészeltek, gyalultak, fúrtak, pedig akkor már létezett korszerű faipari kézi gép és nagygép park. A korábbi évszázadokban a faragó-pásztorok és falusi specialisták egy-egy szebb munkája már árucsere alapként szolgált. Később egyes alkotók már rendszeresen gyártották és eladták a keresettebb termékeket. A faragás a háziipar részévé vált. Az iparszerűen értékesítésre termelők közül már néhányan büszkélkedhettek a népi iparművész címmel. Az alkotói munka legfelsőbb fokú elismerése a népművészet mestere cím lett. Néhány szerszám, amelyet talán Pali bácsi majd meg is mutat: véső, faragókés, fejsze, fűrész, fúró, reszelő, ráspoly, csiszolóanyagok. Bár még nagyon sok érdekes dolog van, ami a fafaragással kapcsolatos, de én úgy gondolom, hogy inkább átadnám a szót, az illetékesnek beszéljen ő egy kicsit magáról, meg erről a mesterségről.
Itt szeretném megemlíteni és gratulálni Pali bácsinak, hiszen néhány hete Gál Pállal, a X. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny regionális elődöntőjén Vass Lajos Arany fokozatot ért el. |
Nemcsak igazi mesterember, hanem egy igazi művész is akit ma a körünkben üdvözölhettünk.
Köszönjük, hogy megtisztelte óvodánkat faragásai kiállításával. Kívánom, hogy még sok művét megcsodálhassuk, ehhez kívánok további jó munkát, és nagyon jó egészséget.
Ezzel pedig még nincs vége, szeretném felkérni kiállítónkat, és az óvó néniket, egy kis őszi dalcsokor előadására. Fogadják szeretettel!
Györgyné Simon Veronika
óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
Nyári Ovigaléria 2013
"Életképek- fotokiállítás"
„A fotó: a tér és az idő vékony szelete”
Susan Sontag
Ha megkérdezném, mi az a fotózás, sokféle megfogalmazást hallhatnánk. Van, akinek hobby, másnak szenvedély, megint másnak csak egyszerűen a megélhetés lehetőségét jelenti. De van, akinek mesterség, hívatás vagy éppen művészet.
Mi is az a fotózás vagy fényképészet?
Hivatalos megfogalmazás: A fotografia, fényképészet a fény által közvetített képi információk rögzítése, technikai eszközök segítségével.
Elnevezése a görög φως phos („fény”), és γραφις graphis („rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a jelentése. Célja lehet gyakorlati vagy művészi.
Régen a gazdagok kiváltsága volt, hogy családtagjaikat portrék segítségével örökíthette meg. Az ember szerepét fokozatosan átvette a gép.
Az első, gyakorlatban is használható fényképezőgépet Johann Zahn építette 1685-ben, de még közel 150 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy igazán elterjedjen és széles körben használható legyen.
1829-ben (1’827? 1828?) készült el az első fény rajzolta kép, amit már fényképnek, fotónak lehetett nevezni, amivel sikerült az idő egy szeletkéjét konzerválni. Joseph Nicéphore Niépce készítette Charles és Vincent Chevalier testvérek által gyártott fadobozos fényképezőgéppel
A hazai portré fényképezés megalapítója a legnagyobb festőink egyike, Munkácsy Mihály nevéhez fűződik. Neki köszönhető a hazai portré fényképezés kialakulása. E képek még nem voltak tartósak. Egyszerűen eltüntek, vagy megkoptak, pedig mindenféle vegyi anyagot használtak.
Amikor a rögzítést sikerült megoldani, kezdetét vette a fotó és fotózás rohamos fejlődése, technikailag napjainkra eljutottunk a másodperc töredékéig. Az emberiség kapott egy olyan technikai lehetőséget, aminek köszönhetően az időből kiragadott darabkát el lehetett menteni az utókor számára.
Ma már fotó és fotózás nélkül az élet egyetlen területe sem képzelhető el. (Nem kell másra gondolni, mint az illusztráció, a dokumentáció, a tudomány, az oktatás, a kutatás, valamint az egészségügy, de nyugodtan említhetnénk a fotó, a filmművészetet, a televízió, a nyomtatott sajtó és számos más művészeti ágat is, mert ezek mindegyikének a rögzített kép az alapja.
-..
A fotó, a fénykép visszaidézi a múltat, és van utóélete is. A fotóknak köszönhetően a nagy nemzeti elődeinkről, nemzeti eseményekről készült fényképek ma már a kultúránk féltve őrzött kincsei közé tartoznak. Gondoljunk csak a Petőfiről készült dagerrotípiára, ami többszörös érték, hiszen fotótörténeti értéke is óriási. Ezen alkotás nélkül nem lenne olyan pontos elképzelésünk Petőfiről nagy költőről.
A 19–20. század fordulóján kezdték művészeti felhasználását egyre szélesebb körben művészetként elismerni, ezért csak a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá.
Na, de vissza a mai kiállítónkhoz:
Auer Gábort lehet, hogy többen is ismerik, hisz a közelben lakik. Azon kívül az Ő vezetésével történik a „Pecöli Hírmondó nyomtatása. Én, mint egy „megmentőt” ismertem meg, amikor nem találtam nyomdát, ahol nekem tetszően és gyorsan kinyomtattak volna egy nagy családi eseményre készülő albumomat.
Számítógépek és nyomtatók hegyei között ült egy csendes, szerény ember, aki a maga halk hangján, és rezzenéstelen nyugodtságával közölte, hogy mindent meg tud oldani, amit kérek. Akkor még nem tudtam – nem is gondoltam volna- milyen sokoldalú ember. Legközelebb a facebook-on találkoztam vele. Nem is Vele, hanem a képeire figyeltem fel. A többedik után nézem az alkotó bevét, majd egy telefonnal kiderítettem; igen! a nyomtatók mestere áll a fényképek (akarom mondani a fényképezőgép) mögött. Egy érdeklődő e—mail, s lám, mára láthatók is „Ovigalériánkban” Gábor fotói.
Többször találkoztunk a kiállítás készítése közben. A hobbyja iránti szenvedélynél, igényességénél csak egy valami nagyobb: a kislányai iránti szeretet, büszkeség. Ilyenkor kinyílik és csak mesél mesél, mesél,…. a gyermekeiről.
Sárvárról készült képeiről érezhető legszűkebb pátriájának szeretete.
Őróla a képei mesélnek. Az útszélén hívogató tavasz, a szélkerekek ég alá sorakozó óriásai, a kereszrefeszített megdicsőülése, a szépség és a báj villanása egy hegedű húrjain, a bíbor szenvedélye, a sárga melege, a vihar gyönyörűsége, a vásár tarkasága… mind, mind a szépet kereső, és megtaláló embert mutatják. Én úgy gondolom, ez művészet. Meglátni a piciben a nagyot, a mindennapokban s végtelent.
Bemutatkozásában így ír magáról: Nem tartom magam művésznek, csak művészet-kedvelőnek. Én nem tudom melyikünknek adnak igazat, döntsék el Önök! Gratulálok.
Szemesné Németh Rita- óvodapedagógus
"Életképek" foto-kiállításra (bemutatkozó)
Sárváron születtem és kevés kihagyással ott is élek a két tizenéves lányommal.
A szombathelyi Generál Copy kft-nél dolgozom, mint szervizmérnök.
A fotózást csak hobbiként űzöm már régóta, de igazából azóta, amióta a gyerekeim mozgalmas, sokszor nem mindennapi életét követem. Mindketten nagyon ügyesek, több művészeti ágban is komoly sikereket értek el, büszke vagyok rájuk.
Bár a művészetek sose álltak tőlem távol, de tulajdonképpen a gyerekeimmel együtt nőttem bele, tőlük "örököltem" egy másfajta szemléletet a világra.
Igyekszem észrevenni az élet apró dolgait, megélni és kevéske időmhöz mérten megörökíteni minden szép vagy fontos pillanatát, mert amit egyszer elszalasztottunk, azt már többé nem lehet visszahozni.
Nagyon is igaz ez az idézet : ha csak egy percre is lehunyjuk a szemünk, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre…."
Nem tartom magam művésznek, csak művészet-kedvelőnek. Az évek során nagyon sok különféle művész ismerősöm, barátom lett, akiknek a szereplésein, bemutatóin igyekszek aktívan részt venni, támogatni Őket. Nagy rajongója és segítője vagyok a sárvári Ma mint Ti színjátszó csoportnak, aminek mindkét lányom is lelkes tagja.
A nemrég beindult sárvári fotóklub munkájában is részt veszek.
A képeimet az élet alkotta, én csak azt próbálom megörökíteni különböző szemszögből, majd a saját ízlésemre átformálni úgy, hogy az ne veszítse el eredetiségét, de kiemelje a mondanivalóját.
Szeretem a nagyon színes képeket, de a fekete-fehér világot is és gyakran fotózok esti-éjszakai fényeknél.
A képekben sokszor az egész életünk, a mindennapunk, a természet csodálatos szépsége, de emberfeletti hatalma is ott van.
Az első kiállításomra igyekeztem különféle indíttatású és körülmények közt készült képet hozni, remélem, mindenki megtalálja a szívéhez legközelebb állót.
by Gabor Auer
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
Tavaszi Ovigaléria 2013
"Tavaszi zsongás"
Szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket „Tavaszi zsongás” ovigalériánk megnyitóján.
Nagy örömmel és külön szeretettel köszöntöm kiállítónkat: HORVÁTH ANDREÁT.
Andrea „ügyes keze” nem ismeretlen számunkra, hiszen több alkalommal volt már vendégünk itt az óvodában. Tudtam, hogy csupa szín, csupa girland, csupa vidámság lesz, amit ma elhoz nekünk.
Bízom benne, hogy e sok szín, ami körül vesz minket, valamint a Vackor csoport imént látott tavaszi játékfűzése idecsalogatja végre a kikeletet; a napsütést, katicabogárkát, csiga-bigát, fecskét, gólyát, pelyhes kiskacsákat és a zöld ág, zöld levelecskét. Holnap március 21-én, Benedek napon, megérkezik a csillagászati tavasz. Zsákban Benedek hoz majd meleget.
Horváth Andrea csodás képei quilling technikával készültek. Tulajdonképpen papírképek. Beszélgessünk egy kicsit magáról a papírról.
Mit is tudunk a papírról?
A papír vékony anyag, amelyre írnak, rajzolnak, nyomtatnak, vagy amelyet csomagolásra használnak. Rostok összepréselésével készül, jellemzően növényi rostokból.
A papír szó a papirusz szóból származik. Az alapanyagául szolgáló növényről kapta a nevét, ez a növény a papiruszsás. A papiruszsás élőhelye Egyiptom, főleg a Nílus vidéke volt.
A papír gyártásának technikája sok évszázadon keresztül változatlan maradt.
Miből készül napjainkban a papír?
- a kivágott fa kérgét lehántják, a megtisztított részt apróra darabolják;
- vegyszerekkel vagy gépi darálókban leválasztják a cellulóz rostokat, ennek eredménye egy sűrű pép;
- a pépet többször öblítik és mossák, többnyire klórral fehérítik;
- a pépből egy szitaszalag kirázza a vizet, a maradék széles papírlappá áll össze;
- a papírszalagot nedves görgőkön és melegített hengereken futtatva megszárítják;
- az elkészült papírt feltekercselik,
- méretre vágják.
Milyen papírokat ismertek?
Hogy milyen fajta lesz a papír, az a pépesítésnél dől el. A vegyszerek hozzáadásától függ, hogy milyen papírt állítanak elő, milyen lesz a minősége.
Mire használunk az óvodában és otthon papírt?
1. A papírból füzeteket és könyveket is készítenek.
2. A másik fő felhasználási terület a csomagolás iparág.
3. Kreatív és hobbi célokra is használják, mint a rajzolás, festés, barkácsolás. A papír az alapanyaga például az origami (papírhajtogatás), és az itt jelenlévő quilling technikának.
Barkácsoláshoz is használunk különböző papírokat: színes papírt, hullám kartont, gyűrt papírt, krepp papírt, vékony, átlátszó papírt, selyem papírt, vastagabb, nehezebben vágható kartont, sőt az újrahasznosítás jegyében egyre gyakrabban barkácsolunk újságpapírból, wc papír gurigából….
Minden papírral való munkálkodás fejlesztő hatású a gyermek számára, azon belül is: - emlékezet, alkotóképesség, kitartás, fantázia, színérzék, színharmónia, arányosságra törekvés, figyelem, kézügyesség, képi, plasztikai kifejezőkészség, esztétikai igényesség, képi gondolkodás, konstruáló kifejezőképesség.
A papír felhasználására az óvodában sok lehetőség és technika adódik, a legismertebbek a tépés, nyírás, vágás, ragasztás, gyűrés, hajtogatás, de manapság az origamizás és a papírfűzés is kedvelt szórakozása a gyermekeknek.
QUILLING technika
Quilling, vagy papírfiligrán – papírcsík technika.
Papírfiligrán készítésének több évszázados hagyományai vannak, elsősorban az angolszász országokban. Ma is ott foglalkoznak vele a legtöbben. Komoly szakirodalma is van, leginkább angolul, de vannak már holland és spanyol nyelvű könyvek is. Készül a magyar nyelvű is, a közeljövőben megjelenik. Aki az interneten kutakodik, ajánlom a paper quilling, ill. paper filigree kulcsszavakat.
A filigrán szó jelentése: kecses, finom, pici. (emberekre is szoktuk mondani!) A papírfiligrán keskeny (1,5 és 3 mm-es), színes papírszalagokból különböző technikákkal tekert mintákat, ill. az ezekből készült tárgyakat jelenti. A technika nagyrészt abból áll, hogy a különböző színű papírcsíkokat a sodrórúd segítségével feltekerik, majd ezekből a kis tekercsekből különféle formákat hajtanak. Magyarországon 1997-ben jelent meg, napjainkban még nagyon kevés művelője van.
Velünk Horváth Andrea ismertette meg ezt a csodás technikát. Andreáról tudni kell, hogy ruhaipari technikumot végzett és a Styl Ruhagyárban dolgozik szabászati technikusként.
Mindig érdekelték a kreatív dolgok, már sok mindent kipróbált: decoupage szalvéta technikát,
mozaikozást, üvegfestést, tűzzománcot, quillinget és most van egy újabb szenvedélye a pirográfia.
Tűzzománc tanfolyamra is járt. Főleg medálokat, fülbevalókat, karkötőket készített
sokak örömére. Nagyon szeret fényképezni is.
Néhány kérdés Andihoz:
- Mikor, és hogyan ismerkedtél meg ezzel a technikával?
- Mikor készítetted az első képedet? Melyik volt az?
- Adsz-e címet a munkáidnak?
- Honnan veszed az ötleteket?
- Előre megtervezed, vagy elkezded, és közben alakítod?
- Munka mellett mikor van időd és alkalmad a képeket elkészíteni?
- Mennyi időt vesz igénybe egy-egy kép elkészítése?
- Milyen eszközöket használsz?
- Hol szerzed be az alapanyagokat? Magad készíted?
- Interneten olvastam, hogy iratmegsemmisítővel is lehet a csíkokat készíteni. Igaz ez?
- Mire lehet még feltekerni a papírcsíkokat?
- Ajándékba, eladásra készítesz?
- Volt már kiállításod?
Horváth Andrea blogja: https://andakreativ.blogspot.hu
Köszönjük szépen, hogy megtisztelted óvodánkat a munkáid kiállításával. Kívánom, hogy még sok szép képet készíts, és új technikákat ismerj meg és próbálj ki. És a legfontosabb, hogy teljék örömöd az alkotásban.
Némethné Sándor Ildikó óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
Téli ovigaléria 2012
"Karácsonyváró”
„Télen-nyáron fuvaroz a Márton, erdőn-völgyön vonatoz a Pál,
Jankó buzgón szegecsel a gyárban, jó csizmákat Feri kalapál.
Új lisztből süt kenyeret a Borcsa, gyárban vásznat szövöget Ilók,
Zsuzskáéknál csattog az olló, így dolgoznak fürge dolgozók.”
(Weöres Sándor)
„Zsuzskáéknál csattog az olló”- hallottuk az előbb az énekben. Ma új mesterembert mutatunk be nektek: Rózsika nénit, aki ha nem is az olló, hanem a tű mestere ( is).
Rózsika néni - Czeglédi Imréné- Szombathelyről jött, rokoni szálak fűzik egyik kisóvodásunk családjához. Sejtettem, és mondta is: falusi kislány volt: Gércéről jött, ahol várja őket a szépen felújított, korhűen berendezett bakterház a búbos kemencével, csak ő még nem ér rá odaköltözni.
Amikor először beszélgettem vele, megfogott ez a mondata: „Világéletemben csináltam valamit.”
Ez a mondat eszembe juttatta azokat az időket, amikor még minden lánynak meg kellett tanulni varrni, kötni, horgolni, hímezni. Ez hozzátartozott a neveltetésükhöz. Bizony, régen itt falun, az asszonyok, lányok összejártak varrni, hímezni. Egyik karácsonyra nekem is varródobozt (világoskék kisbőröndöt) hozott a Jézuska, s be volt osztva, mikor, melyik lánypajtásomhoz mentem babaruhát varrni. Emlékszem, nyári napon ülünk a Gizi néniék lugasában, körülöttünk a babáink - nem volt sok, nekem csak egy (de az, ma is meg van), és varrunk, szabunk. És amit akkor még nem tudtunk, de a szüleink olyan okosan csinálták; készülünk az életre.
Volt, aki ebből a tudományból élt; úgy hívták „bedolgozás”. Rózsika is, ezt a munkát végző édesanyja mellett tanulta, szerette meg a hímzést, varrást. Aztán abba sem tudta hagyni. A keresztszemes hímzés mellett szívesen dolgozik a foltvarrás technikával is.
Kérdezem tőle: Mikor csinálja ezt a sok szépet?- „Az alvásidőmből lopom el”- mondja a nyugdíjasként is dolgozó asszony, akinek mostanság kisunokája nevelésének segítése tölti ki mindennapjait.
Ha körülnézünk, láthatunk festmény másolatot: az „Utolsó vacsorát”, gyermekvers illusztrációt, rengeteg szalagot: esküvőre, keresztelőre, karácsonyra, elsőáldozásra, kedves képeket: születésre, házasságkötésre- , a négy évszak csodaszép megjelenítését, tájképeket, karácsonyi témájú varrottakat,- ezekkel lepi meg a rokonokat, barátokat.
Ízelítőt láthatunk foltvarrással készített takaróiból, párnáiból is. Ezt a technikát Ausztriában tanulta, ott szerzi be az alapanyagokat is.
Milyen könnyű helyzetben van az ilyen ember, gondolhatnánk. Ha ajándékot akar adni, csak előveszi a tűjét….. Hogy ez mennyi munka, azt csak sejthetjük, de Rózsika kezében ügyesen és boldogan surran a fonál, erőt ad neki, hogy örömet szerez valakinek. Most a karácsonyi dömping ideje van nála, meg is kérdezem: miket készít most?
Rózsika nénit először a barátok, rokonok biztatták kiállításra, de erről is beszéljen Ő: (Utoljára Gércén és Csepregen, ezekről a Vas Népében is olvashatunk : „Kézimunkák a falakon” (2012. szeptember 25.) illetve” Hímzett ajándékok” (2012. október 22.) címmel
A mai nap nemcsak a Téli Ovigaléria miatt jeles nap. Ma van Luca napja. !
A naptárreform előtt erre a napra esett a napforduló, ez volt tehát a leghosszabb éjszaka – a legrövidebb nap ideje. Maga a Lucia név is a latin fény szóval (lux) áll kapcsolatban.
A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb ez a nap (december 13.). Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk.! Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik fonni, szőni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonóasszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját. Jó, hogy ünnepléssel és nem munkával töltjük ezt a napot!
A nagyfiúknak köszönjük, hogy az előbb bemutatták a mi falvainkban szokásos „Lucázást”. Rózsika néni Te is ismered biztosan a Lucázást?................................................................... Míg a legények hajnalban a lányos házak előtti járdát, utat beterítették vastagon szalmával, sőt, ahol „nagyon kedveskedni” akartak, még a kaput is levették, s odébb vitték pár házzal, vagy feltették a tetőre, addig a kisebbje, szalmával a kezükben bekopogtattak a házakhoz. A szalmára térdepelve, majd azt szórva elmondták – elkántálták a szöveget.
Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok, ludgyok! Jó üllősek legyenek!
Fejszijek, furajok, úgy álljon meg a helyibe, mint szálfa a tövibe!
Annyi pénzük legyen, mint a pelvakutyóba a pelva!,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Annyi zsírgyuk legyen, mint a kútba a víz!
Akkora szalonnájuk legyen, mint a mestergerenda!
Olyan hosszú kolbászuk legyen, mint a falu hossza!
Kendtek lányának akkora feneke legyen, mint a kemence szája!
Akkora csöcse legyen, mint a bugyogakorsó!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok! ludgyok! Jó üllősek legyenek!" (Pecöli gyűjtés)
A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kaptak. A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá dugta, a vendégeket a konyhában ültette le, és úgy tartották, szerencsét hoz a tyúkokra, ha aznap legény érkezik elsőnek a házhoz.
Luca széke
A lucaszék elkészítése a boszorkák fölismerésére szolgált. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak karácsony estéjén volt szabad elkészülnie. Innen a mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke."
Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól. A széket a végén elégették.
Jóslás
Luca napja gonoszjáró nap is volt, amikor a boszorkák megronthatják az embereket: emiatt be kell zárni minden ablakot, ajtót, amire még keresztet is rajzoltak. A seprűket is jól elrejtették előlük. A pénz kiadása és kölcsönkérése tilos volt ekkor. Gombócot főztek, amellyel megjósolták a jövendőbeli élettársat. Ez úgy zajlott, hogy cédulákat készítettek, melyekre 12 nevet írtak rá. A gombócokat kifőzték, s amelyik legelőször feljött az mutatta meg a jövendőbélit. A Luca kalendárium szerint a karácsonyig eltelt 12 nap időjárásából próbáltak következtetni az egész évire, a Luca búzából pedig a következő év termésére.
Rózsika néni! Lám a gondviselés is azt akarta, hogy ma Te se vegyél tűt a kezedbe. Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat, és munkáiddal ünnepi hangulatot teremtettél Karácsonyt váró óvodánkban.
Befejezésül egy szép gondolat a dolgos kezekről.
„Nézzünk áhítattal minden munkára,
mit emberi kéz végzett,
a legkisebbre is:
Mert minden munkában titokzatos zene,
a dolgos kezek muzsikája hallik.”
Szemesné Németh Rita - óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
Őszi Ovigaléria 2012
„Velünk élő kismesterségek- A kádár"
Őszi Ovigalériánkban hagyományainkhoz hűen folytatjuk a velünk élő régi mesterségek bemutatását. Szüret lévén ezúttal a kádár mesterségről állítottunk össze egy értékes és érdekes gyűjteményt.
Ezt a sok „kincset” ami itt látható a Sárváron élő 86 éves Németh Imre kádármesternek köszönhetjük. Az ő ügyes kezei dolgoztatták ezeket a szerszámokat. Sajnos ő most nem tudott eljönni hozzánk, de köszönettel tartozunk neki mindezért.
Ki is az a kádár? A kádár egy mesterember. Ez egy ősi szakma.
Miket készít a kádár? Hordókat, kádakat, edényeket (vödör, csöbör, puttony) . Milyen anyagból készültek ezek? Elsősorban keményfából. A hordókban főleg bort és káposztát tartottak.
A kádármesterség különösen a nagy múltú történeti borvidékek városaiban (Hegyalja, Gyöngyös-Eger vidéke, Nyugat-Magyarország, Balaton-Felvidék) virágzott. A paraszti kádárok elsősorban magashegyi, erdős területeken dolgoztak.
A kádármunkák ideje a háziiparos-falvakban augusztus végétől novemberig tartott. Az árut az őszi és téli vásárokon értékesítették.
Létezik a nyelvhasználatban még egy hangulatos elnevezés is, a hordókötő, egyes helyeken borkötő. Az elnevezés még azokra a középkori időkre utal, amikor a hordókat vasabroncs helyett erős mogyoróvesszőkkel kötözték körbe. A 18. században az itteni termelő még hordóval együtt adta el mustját, borát a porosz és lengyel kereskedőknek. Így a hegyaljai, kádároknak igen nagy volt a keletje, a szüreti időszakban alig győzték az új hordók gyártását. A hegyaljai kádárok nemcsak hordókat készítettek, hanem más faedényeket is: puttonyt, , taposót, kádiskát, dézsát.
Térjünk most át a mi sárvári kádármesterünkre – Imre bácsira–, aki sok érdekességet mesélt a munkájáról. Imre bácsi először a vasas szakmában dolgozott, főgépész volt, majd ezután tért át a leginkább szeretett mesterségre, a kádárságra, melyet 1995-ben fejezett be. Felesége – Vilma néni mindig figyelte a munkáját, nagyon sokat segített neki. Ő volt az inasa. Öröm nézni, ahogy az idős néni könnyedén felemeli a hatalmas káposztáskövet és ráteszi a káposztáshordóra. Az anyagot ehhez az erdészettől vásárolta, az első munkája egy 600 literes kád volt, amelyet hegyszomszédjának készített. Később számtalan kisebb-nagyobb hordó, dézsa, kád, csöbör került ki szorgalmas kezei közül.
Azt már tudjuk, hogy a kádárok fával dolgoztak. Azonban Imre bácsitól megtudtam, hogy nem volt ám jó akármilyen fa ehhez a munkához! A tölgy, az akác, a szilvafa, a szederfa és a szelídgesztenye-fa volt a megfelelő. A szederfából például nagyon jó pálinkáshordókat lehetett készíteni.
Milyen szerszámokkal dolgozott Imre bácsi? Felsorolnék néhányat.
Szekerce: ezzel faragta a dongákat, vagyis fahasábokat.
Tűzőminta vagy módli: ezzel alakította ki a hordók domborúságát.
Párvonalzó: rá volt szorítva a fadarabra, és ezzel igazított minden dongát egyforma hosszúra.
Hajógyalu és íves hajógyalu: az edény belsejét és végeit lehet vele simára gyalulni.
Vonókés: olyan területeke használták, amikhez gyaluval nem lehetett hozzáférni.
Görbekés: a gyalulás előtt használta Imre bácsi, a hordódongákat egyforma vastagságúra alakította.
Hántoló vasgyalu: a kisebb sajtárok dongáit lehetett vele igazítani.
Huzató: ezzel húzatták össze a hordókat.
Furdancs: a mai modern fúrógépek régi megfelelője
Szalukapa: a teknő belsejét igazították ki vele.
Használtak még a kádárok: különféle kalapácsokat, körzőt, fémfűrészeket, abroncshuzatót.
Bizonyára mindenki kíváncsi arra, hogyan is készül egy hordó. Amikor a kádárok megtalálják a megfelelő fát, először elfűrészelik, darabokra hasogatják. Megfaragják őket, és kellő hosszúságúra alakítják. Ezután következik a hántolás, vagyis külső gyalulás. Kör alakú abroncsba állítják csipesszel a fahasábokat. A belsejébe tüzet raknak, és úgy húzzák a vasabroncsokat. Kívül vizes ruhával letörlik. Ahogy ég a tűz, úgy apad össze a fa. Így
jön ki a hordóalak. Ha leveszik a tűzről, a felső felét hozzájelölik a legrövidebb dongához és lefűrészelik. A hordó fenekét gyékénnyel rakják körbe, hogy a hordóból ne folyjon ki a bor. Végül lelakkozzák az oldalát. A régi kádárok nem szoktak lakkozni.
Kádár nem lehetett akárkiből, mert ez az egyik legnehezebb, legkeményebb férfimunka volt. Sajnos ma már kihalófélben van ez a nemes mesterség, de szerencsére néhányan művelik még, ahogy a mi Imre bácsink. is. Ő mindig is szívvel-lélekkel végezte a munkáját. Őrá is igaz az a mondás, miszerint:
„Ügyes embernek mester a neve.”
Horváth Judit- óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
Tavaszi ovigaléria 2012
„VELÜNK ÉLŐ KISMESTERSÉGEK- A KERTÉSZ”
Ki a kertész? ……….Mit csinál? …………..A kertben dolgozik!
Ápolja, neveli, gondozza, szaporítja, nyesegeti őket. Ez egy foglalkozás vagy úgy is mondhatjuk: mesterség, szakma.
„Nincsen ennél gyönyörűbb foglalkozás. A kertész boldog ember, csöndes ember, hosszú életű ember. A természet legközelebbi rokona, szerelmes fia a váltakozó évszakoknak. A kertész az a bölcs, higgadt ember, aki tekintetével mindig csak azt keresi, ami szép és nemes a világon: – a gyöngéd virágokat... Kertész leszek”.- írta Krúdy Gyula
Fontos történelmi jelentősége is van ennek a szakmának. A növények tervszerű termesztésével sikerült egykor az embereknek függetleníteniük magukat a természet szeszélyeitől és elindulni azon az úton, ami a civilizációhoz vezetett.
A kertész ezért nem csak egy foglalkozás a sok közül, hanem egy tudomány, amivel bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk uralkodni a föld növényein. A kertészetnek nem csak a gyakorlatáról, az oktatásáról is elmondhatjuk, hogy a legősibb hagyományokkal bír ezen a bolygón.
Közvetlenül a vadászattal – gyűjtögetéssel jelzett fejlődési stációt váltotta fel a növénytermesztés, ami többek közt lehetővé tette a települések, városok kialakulását.
Tizenkét-tizenháromezer évvel ezelőtt már létező gyakorlat volt a növények gondozásáról ismert tapasztalatok átadása, hogy kell a növényeket termeszteni. Talán az első iskolákban sem oktattak mást, mint a gabonák, zöldségek és a gyümölcsök hatékony szaporításának titkait!? ……………Így kellett, hogy legyen és így van ez jobb helyeken a mai napig. Ezért is különösen büszke vagyok a mi ovis kertünkre.
Miért kell kertészkedni? Miért nem elég, hogy csak nőjön minden magától a kertben?
Képzeljétek el! A gazok ellepnék a kertünket, össze- vissza nőne minden. A paradicsom ránőne az almafára, a tök felszaladna a szőlőre, a krumplit megennék a krumplibogarak; megszűnne a rend.!
A kertész a rend őre a kertben. Hisz azt szeretné, hogy sok gyümölcs, zöldség, virág teremjen.
Milyen növények nőnek, teremnek a kertekben?
- zöldség: kiskert, zöldséges kert- kertészet
- Gyümölcs: gyümölcsöskert, szőlős kert- kertészet
- Virág: virágoskert- kertészet
- dísznövények: dísznövénykert- kertészet
- füvészkert
Szerintetek könnyű dolog kertészkedni?
Szép! de nem könnyű. Először is egész napra van munka. (Vers).
Folyamatosan figyelni kell, minden rendben van-e? Nincs-e kártevő (madár, vakond, bogár)? Aztán szinte tavasztól késő őszig dolgozni kell benne, ha azt akarja, hogy szép és hasznos legyen. Talán csak a tél az, amikor a kertész pihenhet. Lehet, hogy ilyenkor tervezi? Átgondolja, milyen feladati lesznek a szaporításban. Mivel fogja óvni őket?
Néhány munkája a kertésznek. (Mutatom)
- ásás, kapálás. gereblyézés, öltetés, seprés, metszés, stb.
- Mivel lehet ásni? kapálni? Gereblyézni? metszeni? söpörni?
Még elsorolni is sok! Szerencsére sok segítője van a kertésznek: madarak, méhek, bogarak, csigák, hangyák, százlábúak, sünik. Van, amelyiket nem is láthatod: Ő a giliszta. Ő tudna legtöbbet mesélni a földről, mert ő készíti. Megeszi a lehullott leveleket, elhalt növényeket és földet csinál belőlük.
Hát ilyen nehéz vagy szép foglakozás, mesterség a kertészé. Pecölben is voltak és vannak kertészek
- Süle Pál, Süle Erzsi néni, Farkas Ottó, Krecz János
A kertészetből él: Cser Miklós és családja, Tar Lajos, Tar Zoltán
Mária néni? Nehéz vagy szépmesterség a Tiéd? Miért?
Mi az a szemzés? Oltás?
Mária néninél láttuk, hogy a kertekben a növényeknek is külön csoportjaik vannak. Bölcsisek, vagy ovisok, iskolások, felnőtt növények. Mikor lesz ovisból iskolás egy fa? Mikor terem? Mindegyik terem?
Mondjuk el a vendégeinknek, hogy mi is kertészkedünk! Bizony, nincs annál pompásabb mulatság, mint mikor elültetünk egy magot, mondjuk babszemet a földbe és néhány nap múlva előbújik egy kicsike levél, majd egyre több, s nő növekedik, termést hoz, elszárad.
Télen pihen a kert is és a kertész is. Milyen téli munkák vannak?
Kertbarát óvoda vagyunk. Gondozzuk a kiskertünket, etetjük, itatjuk a madarainkat.Gazdagok vagyunk, mert van kertünk!
Tudjátok-e, hogyan nevezik más nyelven az óvodát! Gyermekkert!
Itt Ti vagytok a virágok, mi meg a kertészetek 
Szemesné Németh Rita - óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
Téli Ovigaléria 2011
„NAGYANYÁINK BABÁI”
Babakiállítás
Szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket, munkatársainkat és titeket gyerekek téli ovigaléria megnyitónkon.
A szeretet ünnepéhez, a Kis Jézus születéséhez közeledve, igyekeztünk olyan témát találni kiállításunknak, ami meghittséget, összetartozást, gondoskodást és játékot, gyermeki örömöt is jelent.
Mennyit tudnának mesélni ezek a babák barátságról, kisebb civódásokról, boldogságról, nevetésről, néha könnyekről, és mennyi titkot őrizhetnek. Hány gyermekkéz ringathatta őket és milyen féltve őrzött kincsek még ma is, mikor kis gazdáik már sok esetben nagyszülők. Ezért kapta kiállításunk a „Nagyanyáink babái” címet.
A babázás az egyik legősibb, és legrégibb múltra visszatekintő játék, a játékbaba már az időszámításunk előtti időkből ismert játékszer, amely az évszázadok során rengeteg változáson ment keresztül. Már az ókorból maradtak fenn görög kerámia-babák, mozgatható végtagokkal, sőt fa- és elefántcsont bábuk is, melyek között kis remekművek is vannak, karjukon karpereccel, ujjukon aranygyűrűvel.
A játékipar, játékgyártás, melynek Párizs és Nürnberg volt a központja, a 16-17. században kezdett kialakulni, de Magyarországon még a 17-18. században sem volt számottevő játékkészítés. A 19. század elején nagy újítás volt a papírmasénak játékok, babafejek, babatestek céljaira való alkalmazása. Papírmaséból művészi és kommersz babafejek egyaránt készültek egészen a 20. század derekáig. A 18. században már Európában is elterjedt porcelánt, csak az 1840-es évektől használják babafejek készítésére.
Képzeljétek! Régen nem árultak a boltokban babákat. A kislányok saját maguk, vagy nagyobb leánytársaik, édesanyjuk, nagyanyjuk készítették őket. Egy összehajtott mellényke sima részét bekötötték kendővel, vagy pipacsvirág szirmait lefordítva fűszállal átkötötték, és már ringatták is. Mindenféle otthon található dolgot felhasználtak. Mik lehettek ezek? Miből lehetett még babát készíteni? Kukoricacsutkát kendővel átkötöttek, vagy csuhéból készítettek babát. Kérdezzétek meg nagymamátokat, déditeket, biztos volt „Csutkarozi”-juk.
A legtöbb baba rongyból, bőrből készült. A kereszt alakú favázra erősített rongybabát még öltöztetni is lehetett. Az én anyukám is maga varrta a babaruhákat, sőt bogáncsból készített kis ágyat, széket, asztalt, mert nem csak a babát, de az egész babaszobát, babakonyhát maguk készítették a lányok.
A régi babák nagy részét ma már nem gyerekek dajkálják, hanem egy-egy gyűjtemény részei. Gyakran mutatják be rajtuk a különböző vidékek népviseleteit. Van, aki a különleges babákat gyűjti a világ minden tájáról, és vannak ma is babakészítők, akik ilyen egyedi babákat készítenek. Az óvónénikkel éppen idén ősszel voltunk egy babakiállításon Balatonszentgyörgyön a Csillagvárban.
Kedves szülők, vendégeink, érdemes egy kirándulást szervezni arra a vidékre, és nem csak a babák miatt ajánlom.
A nálunk kiállított babák legalább 30 évesek, vagyis anyukakorúak, de van közöttük nagymamakorú is. Az etetőszékben ülő babával még Nóra védő néni játszott gyerekkorában, Kata baba pedig, aki talán a legfiatalabb a társaságban, Cser Dávidka családjának ma is aktív tagja.
A legnépesebb babacsaládot, ami a kiállítópolcon és a szekrényben van, Kenézből a polgármester Jutka nénitől kaptuk kölcsön, neki nagyon szép és értékes a babagyűjteménye.
Több baba érkezett külföldről is: Watzinger Lena nagymamájától Ausztriából, Szeles Zolikáék pedig egy olasz babát hoztak nekünk, hogy megcsodálhassuk.
Baba, buba...
Az első kimondott szavaink egyike, hisz lelkünk legmélyebb rétegét hozza felszínre. A babázás megjelenik mindkét nemű gyerek életében már totyogós korban, mint szerepjáték. Élményeit, tapasztalatait játssza éli újra ilyenkor a gyermek, de egyben készül is a jövendő feladatra: anya, apa lesz egykor belőle is. Hagyjuk hát babázni őket.
Most pedig következzék két altatódal az óvó nénik előadásában. Remélem, nem lesz túl álmosító, de talán segít a babák nézegetése közben mindenkiben sok szép emléket felidézni. Kívánom, hogy ez az ünnepi hangulat kitartson karácsonyig, sőt az új évben is. Mindenkinek áldott, békés Karácsonyt és sikeres, örömökben teli, boldog Újévet kívánok. Köszönöm a figyelmet.
Fehér Sándorné - óvodapedagógus
További cikkeink...
ŐSZI OVOGALÉRIA 2011
AKVARELLFESTÉS
Sok szeretettel köszöntöm minden kedves vendégünket és benneteket is Gyerekek, őszi Ovigaléria-megnyitónkon. Kiállításunkon ez alkalommal Süle Barbara megyehidi tanuló – volt óvodásunk – csodaszép alkotásai láthatók. Barbara jelenleg a szombathelyi főiskolán tanul idegenforgalmat. Először mesélnék röviden néhány dolgot az akvarellfestészetről, utána pedig Barbarától fogunk kérdezni néhány dolgot.
A vízfesték alkalmazása igen régi múltra tekint vissza. Több ezer évvel ezelőtt az ősemberek barlangfestményekhez is vízzel hígított, a természetben található anyagokból készített festékeket használtak. A jelenlegi formájában már a középkorban egy német festő bácsi, akit úgy hívtak, hogy Albrecht Dührer (1471-1528) előszeretettel alkalmazta főleg növények ábrázolására. Igazából a XVIII. századi angol tájképfestők teremtették meg a hírnevét.
Az akvarellel (vízfestés) és magával az akvarell egyik technikájával már gyermekkorunkban megismerkedünk. Egyszerű kezelhetősége, valamint nem kis mértékben az ára miatt az egyik legelterjedtebb módja a képzőművészethez, és magához az alkotáshoz vezető út elsajátításához. Az öröm, a sikerélmény, hogy alkottunk valamit, nem kevés érv az akvarellfestés mellett. Aki megtapasztalja az alkotás szépségeit, azt büszkeséggel tölti el, hogy az elkészült munkája másoknak is örömet okoz.
Az akvarellfestés egy igen egyszerűnek tűnő technika, pedig egyáltalán nem az. Bizony komoly tudást igényel. A képet a világosabb részektől a sötétebb felé haladva kell felépíteni úgy, hogy az előbbi rétegre újabbakat festünk és, ha valamit elrontottunk nincs rá mód, hogy "visszamenjünk" és világosabb réteget képezzünk. Az akvarell képet mielőtt elkezdenénk a munkát gondosan meg kell tervezni. Az alkotónak előre tudnia kell, hogy melyek lesznek a világosabb területek, hol lesznek a fények. A vízfestés egyik legnagyobb előnye, hogy tiszta, átlátszó felületeket ad, amelyen átvilágít a papír és egy két festékréteget alkalmazva csodálatos színeket érhetünk el. Másik nagy előnye, hogy a papíron keveredve, összefolynak a színek a nedvesített felületeken, amelyeket csak irányítani kell és ezzel egyszerűen különleges, érdekes mintákat hozhatunk létre. Lehet festeni száraz alapon. Ilyenkor az egymásra kerülő festékrétegek éles szélekkel válnak el egymástól. Ezt lazúrozásnak is nevezik. Festhetünk vizes papírra is. Ilyenkor a vízfestés még izgalmasabb, a színek jobban összefolynak. Ezt prímafestésnek nevezik.
Milyen eszközök kellenek a vízfestéshez? Sokfajta festék létezik. Van tubusos, tégelyes, gombos. Szükségek továbbá különböző méretű ecsetek, akvarell vagy egyéb papír, tábla, víztartó edény és itatórongy.
Most pedig beszélgessünk egy kicsit Barbarával arról, hogy ő hogyan festi ezeket a gyönyörű képeket!
- Hol ismerkedtél meg az akvarell technikával
- Mikor kezdtél el komolyan érdeklődni a vízfestés iránt?
- Az iskolán kívül hol szoktál még festeni és milyen időszakonként?
- Melyek a legkedveltebb témáid, miket szeretsz leginkább festeni?Most éppen mit festesz?
- Többnyire fejből, saját képzeleted alapján festesz, vagy képről?
- Milyenfajta eszközöket, kellékeket használsz a festéshez?
- Hogyan kezdesz hozzá egy kép elkészítéséhez? Mindig megrajzolod előtte ceruzával?
- A meleg színeket kedveled inkább vagy a hideg színeket?
Köszönjük szépen a hozzájárulást ezekkel a gyönyörű alkotásokkal, Barbarának további sok sikert kívánunk!
Némethné Sándor Ildikó- óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
Nyári Ovigaléria 2011
Kiállítás Süle Andrásné kézi szőtteseiből
Szeretettel köszöntöm Kedves Vendégeinket, Munkatársainkat, és titeket gyerekek!
Új évszakba érkeztünk, megújul hát óvodánk kiállító tere is. Folytatva a Pecölben és a környező településeken fellelhető mesterségek, népi kismesterségek bemutatását, most gyönyörű kézi szőtteseket csodálhattok, csodálhatnak meg ovigalériánkban.
A szövés ősi női munka. Régen szinte minden parasztasszony és leány tudott szőni, és ha a legény leánynézőbe ment, a legelső kérdése választottjához az volt, tud-e szőni. A lányok, asszonyok egész télen a fonóba jártak, fontak, márciustól pünkösdig pedig szőttek.
Ma már persze egész más szempontok alapján alapján választanak a fiúk feleséget, a kéziszövő ritka foglalkozás, inkább kedvtelés, hagyományőrzés a szövés.
A mi óvodánk is nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására. Van kis szövőkeretünk, ami mindig a gyerekek rendelkezésére áll, és tevékenységi terveinkbe is rendszeresen visszatérő elfoglaltság a szövés, hol virágszőnyeg, hol tepikelés formájában, hol a szövőkeretünkön, amit ki is állítottunk a galériában. Remélem lesz alkalmunk egyszer a fonás folyamatát, eszközeit is megismerni, hiszen rokkánk is van, ma viszont, abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy nemcsak a szebbnél szebb műveket láthatjuk, hanem magát a mestert is.
Nagy szeretettel köszöntöm körünkben Süle Andrásné Valit, aki szövőnő.
Kedves Vali! Tudom, hogy ez nem csak a munkád, hanem a hobbyd, a szenvedélyed is.
Mesélj nekünk légy szíves:
Hol tanultál szőni? Mikor kezdted?
Milyen motívumokat, és technikákat alkalmazol?
Milyen alapanyagokat használsz?
Szőtteseid használati tárgyak, vagy díszek inkább?
Milyen kiállításaid voltak eddig? És milyen díjakat nyertél?
Kérlek, mondj pár szót ezeknek a remekműveknek a tervezőjéről is, hiszen ő sem hétköznapi személyiségszemélyiség!
Gratulálunk nektek. Kívánom, hogy még sok-sok évig tudjatok együtt dolgozni. Büszkék vagyunk, és köszönjük szépen neked, hogy óvodánk ünnepnapján ilyen gyönyörű képzőművészeti alkotásokat állíthatunk ki.
Van egy jó hírem: Vali néni velünk marad egész délután. Az udvaron már áll a nagy szövőkerete, ahol nemcsak megmutatja a kézi szövés eszközeit, szerszámait, munkafolyamatát, de ki is próbálhatjuk ezt a csodálatos mesterséget.
Most pedig emeljük tovább az ünnep fényét egy másik művészeti ággal, az énekkel. Fogadjátok, fogadják sok szeretettel Varga Diánát, a Népművészet Ifjú Mesterét, aki egy népdalcsokrot ad elő, utána pedig mindenkit arra bíztatok, hogy nézze meg ovigalériánkat, válassza ki magának a leginkább tetsző darabokat, hiszen a kiállított szőttesek megvehetők, vagy megrendelhetők Valinál. És aki kedvet érez, próbálja ki a szövést, és persze a többi kézműves tevékenységet is az udvaron.
Fehér Sándorné - óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-..-.-.-.-.-.-.-.-
Tavaszi Ovigaléria 2011
„SZÉP A HUSZÁR, HA FELÜL A LOVÁRA”
Tisztelt Ünneplő Közösség, Kedves Vendégeink!
Milyen jelentőséggel bír március tizenötödike a mi életünkben? Mi történt március tizenötödikén? Az óvodás gyermekek számára fontos, hogy életkori sajátosságaiknak megfelelő módon részesei legyenek nemzeti ünnepeinknek. Érezzék, hogy az ÜNNEP mindig másabb, különlegesebb nap életünkben, tisztelgünk, megemlékezünk régi korok hőseiről sajátos módon. A mai nap, a mai ünnep ilyen.
Tavaszi ovigalériánk címét „Szép a huszár, ha felül a lovára!”- népdalból kölcsönöztem.Rendhagyó ez a kiállítás, hisz akik rendszeresen eljönnek, tudják, hogy - hagyományőrző óvoda lévén - legtöbbször a népi kismesterségek remekeit láthatják nálunk. A mai délelőtt azonban Nemzeti Ünnepünk jegyében szerveződött, az 1848-49-es szabadságharcra emlékezünk. A mi feladatunk, hogy gyermekeink számára is megfoghatóvá tegyük nemzeti ünnepünket, tanítsuk őket a hősök tiszteletére és a haza szeretetére!
HOGYAN KÉSZÜLTÜNK AZ ÜNNEPRE?
- Ismerkedtünk jelképeinkkel; nemzetiszínű zászlókat, kokárdákat, virágokat készítettünk, papírkardokat hajtogattunk, zsinórt sodortunk, feldíszítettük csoportszobánkat, ablakainkat, piros, fehér, zöld szalagokból fonunk füzéreket. Közben gyakran elhangzott a közkedvelt kis rigmus: ”Piros, fehér zöld, ez a magyar föld!”
- Mindannyiunk kokárdát visel a mai napon. A ruhánkra tűztük, az ingünk bal oldalára, a szívünk fölé.
- Megtanultuk Sarkady Sándor: Színek c. versét! „ A piros szép? A fehér szebb? Vagy a zöld szín, az a még szebb?” De tudjuk e, vajon miért éppen piros-fehér-zöld a magyar kokárda, és mióta jelképezik ezek a színek magyarságunkat? ERŐ, HŰSÉG, REMÉNY! A magyaroknak is, egészen régi időktől fogva voltak zászlóik, (elsősorban a zászlókat a csatában használták, így jól látszott, hogy melyik csapat éppen hol van.) A piros-fehér-zöld színhármas (trikolor) először 1848-ban vált az ország hivatalos jelképévé, a forradalom egyik jelentős eredményeképpen. A piros szín az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt jelképezi.
- Tudjuk, hogy utcákat, tereket, parkokat, iskolákat neveztek el a hősökről. Pecölben is van: Petőfi Sándor utca, Jókai Mór utca, Kossuth Lajos utca, Vörösmarty Mihály utca. Tudjuk, hogy Petőfi Sándor nem csak karddal harcolt a szabadságért, hanem tollal is!
- És tudjuk, hogy számtalan „Kossuth nóta” létezik. „Kossuth Lajos azt izente…” kezdetű dalnak egyébként az országos gyűjtésben több mint 100 szövegváltozata került elő.
- Gyűjtőmunkánk eredményeképpen TAVASZI OVIGALÉRIÁNK kiállítását is megnyithatjuk ma.
Hálás köszönetemet fejezem ki Koszorús Ödön tanár úrnak, Ödi bácsinak, akinek országos szinten is figyelemreméltó ’48-as fegyvergyűjteménye van. Ő az ikervári honismereti szakkör vezetője és szenvedélyes fafaragó. Többek között ő készítette a pecöli templom előtt álló Millenniumi keresztet is. Kiállításunkon pásztor faragásait - kobak-és lopótök, pásztorbot, pásztor fokos, kanász balta, - mutatja be. Megismertet minket a spanyolozás technikájával is.
Nagy tisztelettel köszöntöm továbbá a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület képviseletében Takács Viktor és Szabó Krisztián Urakat. Köszönjük nekik, hogy megtisztelték rendezvényünket, és gyűjteményeiket bemutathatjuk. Kiállításunkra végvári huszáregyenruhákat és kardokat hoztak.
Ovigalériánkban kiállításra került még Czibók Ferenc gyűjtötte magyar és osztrák kard, szabja, katonaláda, Farkas Péter kardja, Lónai Zsolt lószerszámai.
Köszönjük a segítséget a gyűjtemény összeállításában közreműködőknek.!
MIÓTA LÉTEZIK HUSZÁR?
A huszár, mint lovas katona neve, 1458-ra, Mátyás király korába nyúlik vissza, a király rendelkezése szerint húsz telkenként egy lovas katona kiállítására kötelezte alattvalóit. Tehát nem zsoldos katonák, földműves családok fiai voltak.
A huszár alakja a 15. századi forrásokban jelenik meg, mint páncél nélküli, pajzsos lovas vitéz.
A huszárság hőskora a 16-17. századra, a török elleni harcok idejére tehető. Európában a hétéves háború, majd a napóleoni hadjáratok alatt szerzett hírnevet.
A huszárok egyenruhája, fegyverzete az idők folyamán sokat változott.
Az 1848-49-es szabadságharc csatáiban kiemelkedő bátorságukról ismét tanúbizonyságot tettek
A császári hadseregből hazaszökött tapasztalt magyar lovas alakulatok a honvédsereg legütőképesebb részei voltak.
Magyar legényt aligha érhetett nagyobb dicsőség, minthogy huszárnak sorozták. A legmagyarabb fegyvernem a huszárság volt. Évszázadokon át világszerte fogalom volt a magyar huszár. A huszár szó eredeti magyar elnevezés, melyet az idegen hadseregek is átvettek.
A törökkel vívott évszázados küzdelmekben megedződött lovas magyar vitézek voltak ősei a világhírre emelkedett magyar huszárságnak.
Az ország különböző területein egyre több huszár –és hagyományőrző egyesület vállalja magára, hogy az utódoknak is bemutatja a huszárság hagyományait.
A huszárok öltözéke
A karakteres zsinóros magyar ruhadarabok (mente, dolmány, atilla…) nemcsak a közép-európai nemességre volt jellemző, de a XVIII-XIX. század folyamán a huszársággal együtt világszerte elterjedt. Szinte mindenhol a magyar hagyományos katonai ruhákhoz hasonlatos egyenruhát: csákót, zsinóros dolmányt, mentét, szűk nadrágot, valamint ívelt torkú sarkantyús csizmát készítettek a huszárok számára. A sűrű zsinórozás egyik fontos funkciója az volt, hogy a kardcsapástól védjen, ugyanakkor díszként is szolgáljon. Ráadásul ez szolgáltatta a gombolást - a hagyományos magyar ruhán ugyanis nincs gomblyuk.
Az egyenruha változások általában politikai változásokhoz is köthetők, tehát szimbolikus jelentőségük is van. Mikor 1848-ban felállítják a magyar honvédséget, újfajta ruha jelenik meg: a hosszabb, atilla-szabású, ritkább zsinórzatú egyenruha.
A csákó: Az első olyan fejfedő, ami kifejezetten katonai viselet volt. A csákó felső részén futottak körbe a rendfokozatokat jelző paszományok.
Csákórózsa: A csákó felső peremére tűzték a 7 cm átmérőjű, kívül sárga, középen
csákószínű, nyírott gyapjúból készült csákórózsát.
Forgó: A csákórózsa mögött 21 cm magas - hajlékony halcsontra erősített - fekete tollforgó ékeskedett, amelyet alulról 8 cm hosszában sárga tollak öveztek.
Tábori sapka: A huszárok a laktanyában posztóból készült, puha, tábori sapkát hordtak. A tiszteké sötétszürke volt, továbbá elejét felül kis aranyrózsa díszítette, alatta aranyzsinórból kialakított gombhurokkal. Hasonló zsinór övezte a sapka alját is.
Ing: Fehér, gallér nélküli, hosszú ujjú, vászonból készült. A felszereléshez 3 db tartozott
Nyakkendő: A huszárok fekete nyakkendőt viseltek. Ez 9 cm széles, fekete gyapjúkendő volt, amelyet többszörösen a nyak köré tekertek. A felszereléshez 7 db tartozott.
Dolmány, mente, atilla: A tiszti mente a gombok színe szerint ezüst- vagy aranyszínű, laposan font lánczsinórral borított volt, a zsinórsorok között pedig vékony sújtás díszlett. A legénységi mentétől a függőlegesen futó öt gombsor is megkülönböztette.
Kösöntyű: Mente fölé nem, de a dolmányhoz laktanyán kívül mindig a derekukon viselték a kösöntyűt. Ez az öv 50 - 55 szál sárga zsinórból készült.
Alsónadrág: Fehér, hosszú szárú, vászonból készült, un. gatyamadzag volt a derekában, mellyel rögzítették. Gombnélküli sliccel volt ellátva. A felszereléshez 3 db tartozott.
Nadrág: A szűk nadrágot úgy szabták, hogy feszesen a lábszárhoz simuljon. Ugyancsak zsinór takarta a nadrágszárak külső varrását. A nadrág oldalvarrását takaró paszományt ugyancsak sújtások kisérték. A paszományok és sújtások színe a gombokénak megfelelően arany vagy ezüst volt.
Kapca: A 19. szd.-tól a kapca mindinkább az a téglalap alakú szőttes vagy vászon textília amelyet a lábfejre tekertek a csizma felhúzása előtt. Néha télen az ilyen vászonkapcára még egy zsíros kapcát is húztak. A kapcához kapcakötőt is hordtak. A huszárok csizmában viselt rendszeresített, ruhadarabja volt. A felszereléshez 2 pár tartozott.
Csizma: Fekete, taréjos sarkantyús, szárán fekete zsinórral szegélyezett magyar csizma. Alacsony kéreggel készül, ezáltal viselése nagyon kényelmes.
Csatlék: A nadrág fölé, de a dolmány alá csatolt 2,6 cm szélességű, vörös bagariabőr szíj a kard és a tarsoly tartására szolgált.
Tarsoly: Ez a huszárkészség vörös színű bőrből készült, buzérvörös posztóbevonattal. Olyan lapos volt, hogy a huszár legfeljebb pipáját, dohányzacskóját és apró kéziszereit tarthatta benne.
Köpeny: A huszárok teljes kört alkotó, ujjatlan, fehér köpenyt viseltek, amelynek két gallérja volt: egy 10 cm magas álló- és egy 18 cm-es, vállra boruló körgallér. Használaton kívüli
elhelyezése - összehajtogatva - a nyereg előtt, a málhatáskák fölé történt, s mindezt elfedte a nyeregbunda.
Kesztyű: A tisztek fehér bőrkesztyűt viseltek.
Kardszalag: A legénység bőrből készült bojtban végződő markolatszíjat hordott.
Akkor szép a huszár, ha felül a lovára! – néhány szó a huszárlovakról.
Huszárlónak továbbra is nem az istállóban, hanem a pusztán, füves sztyeppén nevelt, fürge, melegvérű ló vált be. Az ilyen ló:
- jól tűrte a fagyot és a forróságot,
- átúszta a folyót,
- felkapaszkodott a hegyre is,
- és kitartó volt a hosszan tartó attakban is
A régi idők huszárja maga szerezte be lovát. Míg a hadsereg többi lovasságánál meg volt határozva, hogy a lovaknak milyen színűeknek kell lenni, a huszároknál mindenféle szín meg volt engedve. Beszerzése 40-50 forintba került. 1768-ban már 15, később 17 aranyat fizettek érte. Magyarországból és Erdélyből szerezték be. 1860-ban már 150-170 forintot fizettek egy huszárlóért.
A fegyverzet bőrhüvelyes görbe kardból, karabélyból és pisztolyból állott. A lovak magyar nyereggel voltak nyergelve.
A honvédsereg fegyverhiánnyal küszködött, sok népfelkelőnek nem jutott lőfegyver. Ők lándzsával, kiegyenesített kaszával, fejszével fegyverkeztek fel. A magyar népfelkelők fegyvere volt a FOKOS, mely az újonnan létrehozott Hunyadi –huszárezred lovasainak is kedvelt fegyvere volt, akik karikás ostoraikkal nem kevés meglepetést okoztak az ellenségnek.
A huszárcsapat figyelmeztető - és hívójeleit eleinte dobolták.
A huszárdobos a nyereg elé szíjazott dobokon verte a jelt ébresztőre, gyülekezőre, rohamra. Később trombitaszóval adtak jelt a támadásra. A csata utáni hívójel ugyancsak trombitán hangzott fel, ennek dallama cseng vissza mindmáig a Rákóczi-induló kezdő ütemeiben.
A huszárezred 1 kapitányból, 1 hadnagyból, 1 zászlósból, 1 őrmesterből, 1 szállásmesterből, 1 írnokból, 1 felcserből, 1-2 trombitásból, 2-3 káplárból, három szakaszba osztott 80-90 huszárból, 1 nyergesből és egy kovácsból állott. Az ezredek abban az időben nem voltak számozva, hanem az ezredtulajdonos nevével jelöltettek. Az ezredben a legelső ember eredetileg az ezredtulajdonos volt, aki ura és valóságos parancsolója volt.
DALCSOKOR
1. Szép a huszár, ha felül a lovára
Szép a huszár, ha felül a lovára,
Fényes kardját köti az oldalára.
Onnan nézi, merre van a hazája,
Édesanyja merre vár a fiára.
Szép a huszár, ha felül a lovára,
De még szebb, ha elvágtat a csatába.
Jobb karjával védelmezi hazáját.
Bal karjával öleli a babáját.
2. Akkor szép a huszár
Akkor szép a huszár, ha felül a lovára.
Lehúzza a csákóját a barna homlokára.
Lehúzza a csákóját világoskék szemére,
Hogy ne lássa senki, hogy hova hull a könnye.
3. Házunk előtt mennek el a huszárok
Házunk előtt mennek el a huszárok,
Édesanyám én is közébük állok,
Én leszek az első század vezető
Nem a világ ez a három esztendő.
Udvaromon aranyvályú, aranykút
Abból iszik arany kakas, arany tyúk,
Aranykakas mindazt kukorékolja
A szeretőm Kolozsváron katona.
Dombon van a kolozsvári kaszárnya
Akárhonnan fújja a szél, találja.
Fújja a szél a kaszárnya tetejét,
De sok kislány siratja a kedvesét.
Édesanyám, ki a huszár, ha én nem,
Ki nyergeli fel a lovat, ha én nem,
Fölnyergelem a lovamat, a sárgát,
Körülfutom Erdélyország határát.
Udvaromon hármat fordul a kocsi
Édesanyám, minden pakkom hozza ki
Hozza ki a behívólevelemet,
Hogy a babám feledje a nevemet!
4. Kossuth lova megérdemli a zabot
Kossuth lova megérdemli a zabot.
Kétszer kerülte meg Magyarországot.
Ha még egyszer körül kerülte volna,
Magyar gyerek osztrák baka nem volna.
Némethné Sándor Ildikó
óvodapedagógus
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
Téli Ovigaléria 2010
"VELÜNK ÉLŐ MESTERSÉGEK: AZ ÁCS ÉS AZ ASZTALOS"
"JÓZSEF AZ ÁCS."
Karácsonyi Ovigaléria- megnyitónk alkalmával két régi – ám még ma is velünk élő – szép mesterséget, az ácsét és az asztalosét mutattuk be Kedves Vendégeinknek.
Az ácsmesterség
A leghíresebb ácsmester a Bibliából ismert názáreti Szent József volt.
József Dávid házából származott, két szorgalmas keze munkájával szerezte meg a megélhetéséhez szükségeseket. Egy kicsi faluban dolgozott ácsként. Szorgalmával, lelkiismeretességével a dolgozó emberek példaképe volt.. Szent Cirill azt állította, hogy látott egy darab fát, amelyet a hagyomány szerint maga József és Jézus faragott ki egy adott célra. Amikor Jézus felnőtt, valóban édesapjával együtt ácsként dolgozott. Jézus maga vállata a munkát, s kivette a szerszámot apja kezéből. Ezzel a példaadásával megszentelte a szorgalmas kétkezi munkát és a család iránti hűséget.
A munkás hétköznapokból ellesett pillanatot mutatja be Georges de la Tour: József, az ács című festménye. Az apa este a műhelyében dolgozik és fiával beszélget. A a tér és a tárgyak a sötétbe merülnek. Egyetlen gyertya fénye világít József csodálkozva tekint gyermekére, hisz szavai oly tisztán csengenek.
„Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… Mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.”
Kicsoda tulajdonképpen az ács?
Olyan szakképzett mesterember, aki famunkálatokkal az építkezések körében, - valamint régebben a bútorok - nyílázárók és más fából készült berendezések elkészítésével foglalkozik. Ácsmesterségnek nevezzük a faszerkezeteket, illetve a gerendaszerkezeteket készítő kisipart. Az ács, vagy szó honfoglalás előtti török eredetű jövevényszavunk, a fafaragó embert jelölték vele. A fa az emberek által használt legrégebbi alapanyag. Könnyen megmunkálható, rugalmas, szilárd és még szép is. Készítettek belőle fegyvert, felhasználták kunyhók, sátrak, tutajok építéséhez. A fa megmunkálásához azonban különféle szerszámok kellettek. Az első szerszámok a vésők, fejszék, kapák, fúrók voltak. Ezekkel ácsolták össze a a fát. Pecölben is éltek és élnek ácsmesterek, akikre büszkék lehetünk, ők: Cser István és Tömő Kálmán.
Itt szeretnék megemlíteni néhány olyan fontos szerszámot, amelyeket Pecölben és környékén használtak az ácsmesterek.
- Nagy fűrész: ezzel vágták méretre a szálfát.
- A vonókéssel lehántolták a kérgét.
- A csaptatózsinórral megjelölték a gerenda méreteit.
- A bárddal megfaragták a gerendát.
- Ácskapoccsal rögzítették a bakra az anyagot.
- Tolómérővel mérték fel a kellő méreteket.
- Gyaluval simították, finomították a gerenda felszínét.
Az ácsok ún. szegtáskát viseltek a derekukon, ebben tartották a szegeket, sőt, néha a szekercét is.
Egyéb szerszámok:
Szögmérők, szekerce, bárd, vésők, furdancs, ék, ácskalapács, irdaló, sulyok, csiga, kötél, kézi fúrók
Munkamódszerek
Régebben a bakokra rögzített rönköt megbárdolták, hossz- vagy keresztirányban fűrészelték vagy hasították (repesztették), az így készült és méretre vágott gerendák, pallók, deszkák vagy lécek oldalait, éleit vagy végeit pedig a továbbalakítás során a lapoláshoz, csapoláshoz vagy csavarozáshoz előkészítették. A kész faanyagot a terv szerinti helyére beállítva vagy beillesztetve a meghatározott építési sorrend szerint, oldható kötéssel összeépítették, rögzítették.
Az ács elvétve használ kézi gyalut, a vonókés szolgált a finomabb felület elkészítésére, például ládáknál, bútoroknál. A ládák elemeinek összeépítését hornyolással és faszegkötéssel végezték, a díszítést eleinte karcolással, festéssel, később véséssel-faragással végezték.
Korunk ács munkamódszerei a lakóházak, a tetőszerkezetek és a tetőtér-beépítésekkel kapcsolatos technológiákkal együtt változtak, illetve egyes gépi hajtású szerszámok (láncfőrész, fúrógép, körfűrészgép, réselő, popszegecselő, tűzőgép stb.) alkalmazásával kibővült, módosult. A kereskedelemben kapható fűrészelt faáruk segítségével a szerkezet megépítése egyszerűsödött, a rönkök faragása már a múlté, a bárd és a szekerce ritkán használatos és sok helyen már csak a műhely falát díszíti.
Az asztalosmesterség
Az asztalos a fa megmunkálásával foglalkozó mesterember. A középkor végén, az építészet fejlődésével párhuzamosan alakult ki az asztalos mesterség. A fafaragás elsősorban az erdővel borított területeken élők, és azon belül is inkább a hegyvidéken lakók elfoglaltsága, mellékfoglalkozása volt. Az ősi fafaragóból alakult ki az ács, a bognár, a kerékgyártó, a malomberendező, az esztergályos és az asztalos mesterség is.
Pecölben és környékén nagyon sok asztalos dolgozott és néhányan még ma is művelik ezt a szép mesterséget.
Felsorolnám őket: Varga Zoltán, Hergovits János, Breiter István, Dávid Miklós, Markovics Antal, Helyes Lajos, Pálfy Sándor, Tóth Péter, Kovács Ferenc, Farkas Tibor, Iszak Tibor, Kiricsi István, Farkas Miklós, Czibók István, Czibók Ferenc, Benkő Zsolt, és, Martonicz Lajos bácsi, a mi karbantartónk is asztalos.
Néhány nagycsoportos gyermekkel volt szerencsénk ellátogatni Czibók Ferenc bútorasztalos műhelyébe, ahol sok-sok élménnyel gazdagodhattunk. Feri bácsi a mi Mancsa nénink férje, sok szerszámmal és értékes információkkal gazdagította galériánkat. Mancsa néni is sokat segített nekünk. Köszönjük szépen! Megtudhattuk, hogyan dolgoztak régen az asztalosok.
Az asztalosoknak olyan szerszámokra volt szükségük, amik a fa finomabb megmunkálását segítették. Különböző fűrészeket, gyalukat használtak, mint keretes-, daraboló- illetve passzító fűrészt. A fa kidöntésétől a bútor készítéséig sok nehéz munkát kellett végezniük. A farönköt felgatterolták padlóra vagy deszkára, majd szárították, ami akár több évig is eltartott. A deszkát, vagy padlót a készülő bútornak megfelelően darabolták, különböző gyalukkal simára gyalulták, összecsapolták. Ezután pácolták, lakkozták vagy festették. Készítettek ágyakat, asztalokat, székeket, szekrényeket, ládákat, ajtókat, ablakokat, fafaragványokat, képkereteket, kapukat és még sok minden mást. Régen kézi munkával egy-egy bútor elkészítése több hónapot vett igénybe. Ezt a nehéz kézi munkát ma már gépek segítik: gyalugépek, fűrészgépek, a kézi szerszámokat is felváltották az elektromos kis gépek: fúrógép, gyalu, maró- és csiszológép. Ezeknek a segítségével természetesen jóval hamarabb elkészülhet minden. Feri bácsi műhelyében a régi szerszámok közül láthattunk többfajta gyalut, vésőket, kalapácsokat, szekercéket, csiszolókat, fűrészeket, kézvonót. A modern körfűrész, mérő, elektromos fúrógép már mind fémből készült. Nagyon asztalosmunkák is vannak a hatalmas műhelyben. A gyerekeknek különösen tetszett a katonai ládikó és egy újonnan elkészült gyönyörű faajtó. Láthattunk szépen megmunkált asztallábakat, ágylábat is.
Az ács- és asztalosmesterek tehát szorgalmas, dolgos emberek voltak régen is és ma is. Nekik köszönhetjük többek között házaink tetejét és szép bútorainkat. Elmondhatjuk hát ismét, hogy: ügyes embernek mester a neve.
Végül Kornis Mihály: József című verséből szeretnék idézni, és ezzel kívánni mindenkinek:
Békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben, eredményekben gazdag Új Esztendőt!
„Dávid házából József, aki lettem,
koldusszegény ács, de kiválasztott,
hogy Máriámat egy életen át szeressem,
az ember módján, mint megírattatott.
Heródes király országában
hasadoz a hajnal, fényes nap jön,
Heródes király országában
bárány baktat le az égből...
alhat a csöppség, alhat az anyja,
Boldogságos Szűz Mária,
őrzi az álmuk bölcsességgel
Asztalos Ács Szent József.
Szent karácsonynak éjszakáján
vigadozzunk és örvendezzünk!
Szent karácsony éjszakáján
csöndeskedve éljünk... „
Horváth Judit - óvodapedagógus
Őszi OVIGALÉRIA 2010
Mesterségek - Eltűnő kismesterségek
Ismerje meg az eltűnő kismesterségeket!
Asztalos, órás, borbély, szabó, kovács, kerékgyártó, suszter, szatócs, kádár, ács, kőműves, bőrös, nyerges, cipész, szíjgyártó-bőrös-táskás mesterség. De folytathatjuk: fafaragók, gyékényszövők, fazekas, hangszerkészítő, szövő, hímző, kékfestő, csipkeverő, nemezkészítő, szíjgyártó, kerékgyártó, kosárfonó, tojásfestő, mézeskalács-készítő, szűrös, kalapos, cipőkészítő, maszk- vagy parókakészítő, fodrász, pék, bútorműves, vaskovács, késes, mézeskalácsos, bocskoros, gyékényfonó, gyöngyfűző, paszományos, papucskészítő, tojásfestő, szalmafonó, és még sokan mások.
Hallotta-e ezeket a szavakat? Sallangvászon, fergettyű, cakkrádli, kecskeláb, agykarika, pomádétok, húzó klóbni, brillantin doboz, csinmetsző, vonómérő, tapaszalj gyalu, kössü, kézi sikattyú, tűzpart, férc, línea, gyűszű, – néhány tárgy neve, amelyek a ma emberének már ismeretlenül hangzana, a kiállítást végignézve azonban némelyiket itt találja.
Valamikor a mi falvainkban is sok kismesterség működött, sok mesterember élt. Leginkább műhelyekben dolgoztak, amik hátul a család háza mögött kaptak helyet, és csak néhányuknál hirdette tábla: asztalos, szabó, kőműves. De a többi helyet is ismerték az emberek, még ha cégértábla nem is mutatta.
A vásárlói szokások megváltozása miatt ezeknek a műhelyek, hagyományos mesterségek napjai meg vannak számlálva, vagy már el is tüntek. Számtalan olyan szakma sorsa forog ma veszélyben, amelynek fél évszázaddal, vagy akár néhány évtizeddel ezelőtt nagy megbecsülésben volt része, komoly háttérrel és belátható jövővel rendelkezett. Nagy öregjeinek halálával nincs, aki folytassa a tevékenységet, mivel hiányzik az utánpótlás, más területeken azért találunk még rendületlen túlélőket A mi környezetünkben mára már csak nyomaiban találunk egy-egy műhelyt mesterével, ahol barátsággal ránk köszönnek – pl. asztalos, kőműves, kovács.
Sokan emlékezünk még- de csak mi felnőttek! - a Domonkos Feri bácsi vagy a Nardai suszter bácsi cipészműhelyére, a Tar Pista bácsi forgószékére a borbélyműhelyben, a Sütő Károl bácsiék udvarára, ahonnan erősebbnél erősebb szekérkerekek gurultak ki, a Czibók Feri bácsi sejtelmes, titokzatos szerszámokkal teli kovácsműhelyére, - ami sajnos oktalan módon az enyészeté lett, máshol csodájára járnának!- vagy a Dori Feri bácsi hordókkal teli házára, és nem végül és nem utolsó sorban édesapám a Németh szabó műhelyére. A sort folytathatnám és folytatjuk is, hisz erre vállalkoztunk az idei nevelési évben: bemutatjuk a
falvainkban élő mesterségeket.
Csak egy kicsit a gyökerekről. A mesteremberek egy olyan folytonosságot képviselnek, amely az emberiséget mintegy 9000 év óta végigkíséri, amióta a kedvező ökológiai lehetőségek mellett nyugodtan elkészíthette első célszerű kőszerszámait és ezzel megteremtette az elkülönülő, specializált szakmákat. Az évszázadok alatt hihetetlen mennyiségű, és fajtájú mesterség alakult ki.
Őszi Ovigaléria tárlatunkban a cipész- és szabómesterség bemutatására vállalkoztunk
A cipészmesterség 
Múltja és jövője
( Részlet Endrődi Gyula mezőberényi cipészmesterrel készített interjúból)
A cipészmesterségnek már nincs nagy jövője Magyarországon. Egyrészt már nem lehet felvenni a versenyt a modern cipőgyárakkal, amelyek által készített cipők divatosabbak és nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen a cipőgyárak által készített cipők a kor stílusait követik, így mindenki megtalálhatja a maga számára megfelelő lábbelit.
Emellett ez a munka nagy szaktudást, időt és türelmet követel, amely igencsak megnehezíti a munkát. Ma ezt a mesterséget már csak a más képességű , vagy egyedi érdeklődésű fiatalok egy része tanulja. Mindazonáltal azonban fontos elmondani, hogy mindezek ellenére ennek a szakmának igen nagy múltja van. Régen nem volt meglepő, hogy egy cipészmester fia apja mesterségét folytatván vitte tovább a családi tradíciókat. E mesterek igen nagy szaktudásnak örvendtek régen vásárlóik körében, s a kemény munkával kivívott elismerést mind a mai napig meg tudták őrizni.
A cipészmester műhelyében járva sok érdekes dolgot láthattunk, ismereteket szerezhettünk arról, ami életünkben mindennapos: a cipőről. Olyan szerszámokat tekinthettünk meg, mint például egy Singer varrógép. Balkaros gépeket a csizmadiák használtak inkább, mert így a csizmaszárat könnyebben tudták tűzni. Manapság a cipészek már inkább ragasztóval dolgoznak, de van még olyan mester, aki faszegeket használ, kizárólag bőrtalpaknál. A műbör talpat lehet ragasztani is. A felsőbőr többféle színben létezik. Marhából, borjúból, kecskéből készítik. De ez az anyag akkor a legfinomabb, ha fiatal bárány bőréből készül, olyanéból, ami még nem is szopott. Ennek a neve zsevró, akkor a legjobb, ha büdös. A lakkcipőket marhából és borjúbőrből állítják elő. Ez nem lehet kemény, mert törik. Akkor a legszebb, ha fényes. A velúr csak antilopból készül. Marhából csinálják a csizmaszárat és a fejet. Vikszosból lesz a csizma, sícipő, és még az ostor is-
Pecölben három suszter illetve cipész volt. Tudjátok-e ki a cipész, ki a suszter és ki a varga? Elárulom. A Domonkos bácsi cipész volt, ő készítette is a cipőt. Lemérte az emberek lábát, szabásmintát csinált, kiszabta a felsőrészt majd megcsinálta a talpát. Alacsonyat, magasat, szép szandált, rámás csizmát vagy éppen gyógycipőt, fájós lábra. A mesterséget az édesapjától Domonkos János bácsitól tanulta. Nála volt cipészinas.
A Nardai bácsi suszter volt, ő leginkább javította, a cipőt. Kislányként sokszor vittem hozzá a lyukas talpú vagy leszakadt sarkú, felfeslett orrú cipőket. Mindent meg tudott javítani, reparálni. Gyorsan dolgozott, ha lehetett meg is vártam, amit javított. Odaülhettem a varrógépe mellé, akkor még csillogott villogott. Surrant a tű a bőrben, fényesre csiszolta a gép színét. A suszterkalapács hangját is sokszor hallottam. Olyan ügyesen szegelte a cipősarkakat, hogy csak a keze villanását láttam. És olyan érdekes, sejtelmes illata volt a műhelyének. Ma is érzem a nyers bőr fanyar, a csiríz erős illatát, ami hozzájuk tartozott, mindahogy hozzájuk tartozott az ügyesség, a szorgalom, a másokért munkálkodás is. Mi pedig többek voltunk velük.
A harmadik cipészünk nevét is illik megemlíteni Illés István. Őneki úgy tudom, nincs leszármazottja a faluban.
Néhány érdekes szó a suszterek, cipészek kelléktárából.:
- Abnehmer / kócvágó/: a talp szélét ezzel simítjuk ki, lenyesve a bőr szélének egyenetlenségeit.
- Schnittvas/ talpvas/: a varráshoz ezzel feszítjük ki azt a rést, ahová a fonal bekerül.
- Fütyülő: bőrsarkok elsimítására használják, ezzel fényesítve azokat.
- Kócvágó: ezzel vágják le a felesleges kócokat a bőr széléről, közben kerekítve azt.
- A kaptafát viszont méretként használjuk, erre méretezzük rá a cipőt. - Kaptafahúzó: beakasztják a kaptafába / meg van a helye, hogy hova / s kihúzzák vele. /Érdekes sztori: amikor Franciaországban volt a mester fogságban, ugyanilyen szerszámmal fogták a halakat, csak az az eszköz hosszabb volt. /
- Hősugárzó: ezzel melegítjük fel a ragasztót , majd rákenjük a ragasztandó felületekre . .Elengedhetetlen a ragasztáshoz, hiszen nem megfelelő hőmérsékletű ragasztó esetén a művelet nem végrehajtható.
- A branzolt a cipőbe tesszük, ez a talpbélés, amely marhabőrből készül, erre még anyag is kerül.
A sámfából 3 db-ot kell tenni egy cipőbe, ez tágít, és méretet venni is lehet vele.
- Reszelők: a bőr simításához, egyengetéséhez elengedhetetlen cipészkellékek
- Sodró: ezzel készítik a fonalat azáltal, hogy több kócszerű vékony fonalat tekernek össze vele, majd a cipészszurkot / egy gyantához hasonlítható gombóc / végighúzzák rajta, ezzel eltávolítva a madzagról a bojtokat.
- Szabászkés: a bőr kiszabására szolgáló kés .
- Kaptafa: erre készítik el, valamint formálják a cipőket, a csizmaszárat hosszú kaptafa segítségével készítik, valamint használnak hegyesebb kaptafát is a csizma orr-részéhez- a cipő kitágításának, megfelelő alakra formálásának elengedhetetlen eszköze.
Haszna: - könnyebb a csizma tisztítása.
Irod. Frecskay János: Szabómesterség (Mesterségek szótára, I–III., Bp., 1882–84); Domonkos Ottó:
Adatok a kapuvári férfi ruha szabásához (Ethn., 1957); Thiel, E.: Geschichte des Kostüms (Berlin, 1968); Horváth Terézia: Kapuvár népviselete (Népr. Közl., 1972)..
A szabómesterség 
Sátor alatt árúsító szabómester a
szabadszállási vásáron (Bács-
Kiskun m., 1980)
„Három szabó legények, mek, mek, mek Elindultak szegények, mek, mek,mek,
Elindultak Micskére, hej mek, mek, mek, mek, Felültek egy kecskére.”
Így énekel e közismert csúfolódó dalocska. De miért kecskére ültek? És miért a gúnyolódó refrén: „mek, mek, mek”? Mert a szabók gúnyneve – kecske. Hogy miért az, kevesen tudnák megmondani.
A magyar nép csúfolódó kedve más mesterséget is megtisztelt hasonló gúnynévvel. A csizmadiákra azt mondta: csirizrágó, az asztalosokra: csomótaszigáló, s hogy egy ma is emlegetett nevet idézzünk: tintanyaló, így régebben a „deákféléket” titulálták. Már ez a három példa is közelít a válaszhoz: a mesterséghez, foglalkozáshoz illő jellegzetességekből szakította ki a nép ítélő szája a gúnynevet. Halljunk egy magyarázatot: Nos, a szabók legjellemzőbb eszköze: az olló. A kinyitott olló képe pedig a kecske X alakú hátsó lábaira emlékeztet, ráadásul régen a kecske kicsinyét nem gidának, hanem kecskeolló-nak nevezték. Már csak egy jelentésátvitel kell, és a szabóból – kecske lesz. Pedig ez a gúnynév érdemtelenül ragadt a szabóra. A nép érezte ezt, és a gúnynévadásért elégtételt szolgáltatott. Több meséjében megtette hősének a szabólegényt, és ügyességéért, okosságáért, bátorságáért nemcsak világszép királykisasszonnyal, hanem még fél királysággal is megjutalmazta.
Ki a szabó? Kisiparos férfi, aki szőtt kelméből ruhát szab és varr.
- A legkezdetlegesebb, egyenes darabokból összeállított ruhák után Ny-Európában már a bronzkor óta viseltek egyszerűbb, de részben görbe szabásvonalakkal szabott ruhadarabokat (míg Ázsiában továbbra is egyenes szabásokat alkalmaztak). Eleinte az asszonyok varrták a ruhát. A 12–13. sz.-ban Európában az lett a divat, hogy a ruha láttassa a test formáit, rásimuljon a derékra. Derékig szűkíteni, lefelé pedig bővíteni kellett ehhez a ruhát, tehát bonyolultabb alakú darabokból összeállítani. Ettől kezdve a szabás független a szövőszék adta kelmeszélességtől és lehetővé vált az eddiginél több féle divatforma kialakulása. A ruhakészítés szakképzett férfiak, a szabók kezébe került, akik a 12. sz.-ban már céheket alakítottak. A 14. sz.-ra egész Európában, így Mo.-on is működtek céheik. Általában más mester készítette a férfi, és más a női ruhát. A magyar népviseletekben csak a férfi ruhát készítette szabó, a nőit általában falusi specialista varróasszonyok, akik elmaradottabb vidékeken a 20. sz.-ban a férfiaknak is dolgoztak. Mo.-on a 19. sz. végéig a mesterség külön ágához tartozott a → szűrszabó, akit vastagszabónak is neveztek. A vékonyszabó vékonyabb szövetekből varrt hagyományos, népi-nemzeti igényeknek megfelelő szabású darabokat (→ magyar szabó) vagy nyugatias, városi, polgári szabásúakat (pl. pantallót), ez volt a német szabó. A német szabó néha nőknek is dolgozott. A német szabók a 18. sz. folyamán alakítottak külön céheket. A 19. sz. vége óta nagyjából a paraszt szabó és úri szabó (valamint női szabó) felel meg a korábbi magyar szabó és német szabó szakágnak. Ha a szabó rendelésre, mértékvétel után, mondvacsinált ruhát varr (hozott anyagból), akkor váltó (műves) szabó a neve. Ha szabvány méretekre tömegárut készít, akkor vásári vagy vásárműves szabó, a 20. sz.-ban konfekciós szabó. A korábbi kézi varrás után a 19. sz. legvége óta a paraszt és konfekciós szabó a legtöbb varrást géppel készíti, így olcsóbb tömegárut tud előállítani. Az úri szabó viszont a 20. sz. közepéig is majdnem minden varrást kézzel végzett a finomabb, drágább ruhadarabokon.
Pecölben több szabó is működött. Markovics Antal, akinek nagyobbik fia is folytatta a mesterséget; Kis István; és édesapám: Németh István, aki a szülői házban inaskodott többedmagával. Sőt szabó mester ma is él falunkban, vagyis ez a mesterség még él, művelője: Iszak Jenő.
Személyes emlékekkel szeretném folytatni. Volt az 1890-es években egy vasszilvágyi fiú, akit Bárdosi Németh Lajosnak hívtak. Apjától nem kapott egyebet, csak egy megkopott kutyabőrt.De a legény nem kesergett, hanem elindult világgá. Az édesanyja feltarisznyálta, s abba a tarisznyába beletett egy ollót és egy ceruzát. A legény felcsapott szabóinasnak, bejárta a fél világot, főleg Németországot, és kitanulta a szabómesterséget. Mikor hazatért, feleségül vett egy szorgalmas lányt, és szabóműhelyt nyitott Pecölben. Telt-múlt az idő, s mert a szegény szabó nagyon szépen varrt, hamarosan még messzi földről is jöttek hozzá varratni. 12 gyermekük született, ebből nyolcat ( 5 lányt, 3 fiút) fel is neveltek. A legidősebb lány kivételével, mind megtanultak varrni. Olyan gyorsan ment a munka a kezük alatt, hogy ha valaki egyik nap megrendelt egy öltöny ruhát, másnapra készen is volt. A legkisebb fiú – aki az én édesapám- folytatta a mesterséget. Szép dolgokat varrt, női-, férfi darabokat is - kabátot, öltönyt, kosztümöt- de nemcsak új ruhát. Ha hiszitek, ha nem abban az időben sokszor kifordítatták a ruhákat. Főleg a kabátokat, vastagabb anyagú ruhákat. A belseje szép volt, mintha új lenne, abból újra ruha készül
Mi gyerekek is segítettünk, főleg a bontásban, férc szedésben és a hazavitelben, ami azért is hálás feladat volt, mert mi kaptuk a borravalót. De amit a legjobban szerettem a szabóműhelyben gyermekként, hogy nálunk mindig volt valaki esténként is. Ha nem kuncsaft, akkor más mester, pl a Nardai bácsi. És beszélgettek édesapámékkal, meséltek, adomáztak, mi gyerekek pedig hallgattuk a történeteket, meséket; és tanultunk, nevelődtünk. Azt tanultuk, hogy dolgozni érdemes, hogy együtt lenni jó, hogy a csúnyából is lehet szépet varázsolni, hogy az apukák mindent tudnak, az anyukák mindent megoldanak, és hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Ahova mindig haza kellett érni esti harangszóra és a rádióból szólt az esti mese:
"Csillagok csillagok szépen ragyogjatok…."
És még egy ajándék ebből az időkből, amit ezektől a mesterektől tanulhattunk, és amit én is útravalóul írok minden nagyóvodásom emlékkönyvébe:
„ Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes."
Szemesné Németh Rita
óvodapedagógus
Németh István szabómester Pecöl